Videó: Foden lebukott! Barátnője lecsekkolta a telefonját, miközben ő lubickolt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 14:13
null
Fodennek ezt nehéz lesz kimagyaráznia (Fotó: Getty Images)
A Manchester City és az angol válogatott meghatározó labdarúgóját, Phil Fodent napjaink egyik legnagyobb tehetségének tartják, de nem mindig a játékával hívja fel magára a figyelmet. Fiatal kora ellenére (22 éves) már két gyermeket nevel gyermekkori szerelmével, Rebecca Cooke-kal. A City futballistája azonban, úgy tűnik, nem a hűség mintaképe.

A The Sun egy videóra hívta fel a figyelmet, melyet Korfun készítettek. Ezen az látható, hogy Rebecca Cooke hevesen vitatkozik Phil Fodennel, miközben kitessékelik őket a luxusüdülő strandjáról.

„Azt hiszed, hogy hülye vagyok?” – szúrta oda kedvesének Cooke.

Az ifjú pár a döbbenten figyelő strandolók között kezdett el veszekedni, pontosabban megfogalmazva Foden csak a szavakat kereste.

„Mehetsz, és elmondhatsz a nőnek mindent!” – hallhatók Cooke dühös szavai a videó végén.

„Nem vihetünk el sehova, mert mindig ez történik!” – idézte egy szem- és fültanú egy másik kijelentését.

A pár szerdán érkezett meg Korfura, a család és a közeli barátok is velük tartottak a nyaralásra.
A The Sun értesülései szerint Foden a női rajongóival szívesen készített fotókat a nyilvános strandon, az urakkal viszont már elutasítóbb volt. Egy szemtanú szerint a játékos elment úszni, ezalatt pedig a párja lecsekkolta a telefonját. Cooke ezután lett nagyon dühös.

„Hevesen vitatkoztak a parton, aztán megérkeztek a biztonságiak” – mondta egy nyaraló. Egy másik nézelődő is úgy emlékszik vissza az esetre, hogy látványos és nagy veszekedés volt, Foden barátnője ordítozott.

„A bárpultnál is kiabált vele. Ilyesmi itt nem megszokott, sok káromkodás is volt.”

A beszámolók szerint a biztonsági személyzet segített összepakolni a törülközőiket és a ruháikat. Fodenék velük beszélve beleegyeztek abba, hogy távoznak. Cooke édesanyját is hallani vélték, aki a közelben volt, és megelégelte a drámát, csendre intette őket.

Nem ez lenne az első eset, amikor Foden hűtlenségről tenne tanúbizonyságot. Még 2020 szeptemberében, a most barátnője bántalmazásával vádolt Mason Greenwooddal megszegték a járványhelyzet miatti előírásokat Izlandon, és két nővel együtt töltötték az estét a szállásukon. Gareth Southgate ki is tette őket a keretből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik