Labdarúgás: polgármesterré választották a korábbi MLSZ-elnököt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 21:55
null
Bozóky Imre lett Izsák polgármestere (Fotó: Tumbász Hédi)
A korábbi MLSZ-elnök és labdarúgó-játékvezető, Bozóky Imre lett a Bács-Kiskun megyei Izsák város polgármestere, miután a vasárnap rendezett időközi választáson az érvényes szavazatot leadók 68.21%-a mellette tette le a voksát.

 

Ahogyan arról a Nemzeti Sport már korábban beszámolt, Bozóky Imre – aki partjelzőként részt vett Puhl Sándor stábjában az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőn is – a település alpolgármestereként mérette meg magát a választáson. Mondok József néhai polgármester 2020 végén bekövetkezett halálát követően ő vezette a települést irányító képviselő-testület munkáját.

A polgármesteri székért a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum jelöltjeként elindult Bozókyra 1182-en szavaztak (68.21%), ezzel két független jelöltet győzött le, a 292 szavazatot (16.85%) kapó Rézműves Mihályt és a 259 voksot (14.95%) begyűjtő Rácz Sándort, tehát az érvényes szavazatok több mint kétharmadát kapta meg. Megbízatása a 2019-ben kezdődött ötéves ciklus végéig, 2024-ig szól.

A városban a választásra jogosultak 36.69 százaléka jelent meg az urnáknál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik