Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háború kitörése óta a sportvilág gyakorlatilag bezárta a kapuit az orosz sportolók előtt, totálisan kirekesztették őket. Éppen ezért teljesen váratlan az a hír, amely Brazíliából érkezett: az ott megrendezett Katonai Világjátékokon indulnak az orosz sportolók, sőt, olyan országok is, amelyek amúgy kezdettől fogva azt hangsúlyozták, hogy az orosz sportolókat mindenhonnan ki kell tiltani.

Az esettel a finn sajtó foglalkozott a leginkább,

mert az északi országot megdöbbentette, hogy az orosz katonasportolók megjelentek a Világjátékokon, sőt, indulni is engedik őket.

A világ számára ez úgy derült ki, hogy az orosz csapat Instagram oldalán tett fel beszámolókat a Rióban zajló eseményről.

A Világjátékokon összesen nyolc ország indult.

A finn Lasse Torpo, aki csapatvezetőként tartózkodik a dél-amerikai országban, a következőket mondta:

A finn katonai sportvezető hozzátette: ha ez az esemény Finnországban lenne, az oroszok egészen biztosan nem indulhatnának. A Katonai Világjátékokon öt sportágban zajlanak versenyek. Ezek a következők: akadálypályás futás, mentőúszás, akadályúszás, búvármerülés és terepfutás. A játékokon Finnország és Oroszország mellett Németország, Svédország, Brazília, Dél-Afrika, Irán és Ecuador csapatai mérik össze tudásukat.

Forrás