Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban megszerezte első góljait a magyar focilválogatottban Ádám Martin, majd szerdán reggel átvette a Csongrád-Csanád vármegye sportjáért és ifjúságáért járó kitüntetést.

Nem üres kézzel utazik vissza a dél-koreai Ulszanba Ádám Martin, a forráskúti származású labdarúgó - számolt be a delmagyar.hu. A válogatott támadó ugyanis

a Csongrád-Csanád vármegye sportjáért és ifjúságáért járó díjat vehetett át Gémes Lászlótól,

a vármegye közgyűlésének elnökétől, Nagy Attila üllési polgármestertől és Mihálffy Béla országgyűlési képviselőtől.

"Amióta Paksra igazoltam 2020-ban, több díjat is kaptam, ami jólesik, boldoggá tesz és megtisztel" – mondta Ádám Martin.

Ádám Martin berobbant a magyar válogatottba Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hatalmas élmény számára, hogy az Észtország elleni felkészülési mérkőzésen győzelmet ért fejese, majd a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőn lábbal is betalált.

"A második gólom különlegesebb, hiszen az tétmérkőzésen született, míg az első egy barátságos meccsen, ugyanakkor csak az volt az első.

Mindkétszer kezdőként számított rám a szövetségi kapitány, örülök, hogy ezt gólokkal tudtam meghálálni" – árulta el az elmúlt napokról a tizenkétszeres magyar válogatott csatár.