A Ferencváros legyőzésével a hetedik helyre lépett a Mezőkövesd!

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.05.28. 17:20
null
(Fotó: Kovács Péter)
A bajnok Ferencváros 1–0-ra kikapott a Mezőkövesd otthonában, ezzel a mérkőzéssel véget ér a labdarúgó NB I 2022–2023-as idénye.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ

Mezőkövesd–Ferencváros 1–0 ()
Mezőkövesd, Városi Stadion, 4110 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Sz. Drazsics (45+2. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Özönlött a nép egy órával a Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencváros mérkőzés előtt a helyi stadion irányába, így aztán nem csoda, hogy megtelt a lelátó. A 68 éves Krémer István szerint a Matyóföldi Folklór Fesztiválon nem voltak annyian mint az utolsó forduló utolsó bajnoki meccsén. A szervezők sem hittek a szemüknek, no meg a vendéglátósok sem, amikor meglátták, hogy kilométeres sorok kígyóznak a sörpult előtt. A lassú kiszolgálás miatt megesett, hogy aki a kezdőrúgás pillanatában állt sorba, még a huszadik percben is az üdítőjére várt. Ennél fogva nem láthatta a 8. percben az FTC hatalmas helyzetét, s nem tapsolhatott a hazaiak távoli, ám de centikkel célt tévesztő lövéseiknek sem.

Sőt, a kezdés előtti percekben a stadion fölött megjelenő JAK 52-es sportrepülőt sem csodálhatta meg. A szervezési gondok ellenére fesztiváli hangulatban kezdődött a találkozó, s bár a vendégek uralták a meccset, a hazai kontrák rendre veszélyt jelentettek, a Ferencváros kapujára, amelynek kezdőjében először kapott helyet a 18 éves Kaján Norbert. A 39. percben fölhördült az amúgy is végig ünneplő Fradi-tábor. Xavier Mercier nagyszerű indításával Lisztes Krisztián indult meg a bal oldalon, majd egy kötény után visszapasszolta a labdát a francia irányítóhoz ő azonban ballal fölé lőtt. Gólt érdemlő akciót láthatott a publikum.

A félidő utolsó percében Sztefan Drazsics villant nagyot, előbb métereket vert rá a David Knoesterre, majd kicselezte Szécsi Gergőt, ám a kapus buktatta a csatárt. A büntetőt a hazaiak gólfelelőse végezte el, s a magabiztosan a bal felső sarokba lőtt. Fesztiváli hangulatban kezdődött és abban is ért véget az első félidő.

A folyatásban egykapuzott a Ferencváros, ám a Mezőkövesd hősiesen védekezett, a sokak által tét nélkülinek tekintett mérkőzésen. A bajnokon ugyan látszottak a győzni akarás jelei, de a fejekben azért már a szabadságot tervezték a vendégek. A hazaiak pedig bizonyítani akarták, egyáltalán nem a véletlen műve, hogy ebben a bajnokságban egyszer sem kaptak ki az FTC-től. Nos, kétszer is megverte a bajnokot Kuttor Attila vezetőedző csapata, s bizony téved, aki azt hiszi, hogy a bajnokság utolsó fordulójának utolsó mérkőzésén meglepetés született!

A bajnokcsapat Mezőkövesdről az MVM Dome felé vette az irányt, hogy együtt ünnepeljen a szurkolókkal. Ezen az eseményen adja át az MLSZ az aranyérmeket.

NB I, 2022–2023, 33. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 26., péntek
Kecskemét–Kisvárda 1–0
Kecskemét,Széktói StadionPintér Csaba4457
Zalaegerszeg–Paks 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Farkas Ádám
2672
Május 27., szombat
DVSC–Újpest 2–0
Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
14 014
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 2–1
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István
2512
Vasas–Mol Fehérvár 0–0
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs
2305
Május 28., vasárnap
Mezőkövesd–Ferencváros 1–0Mezőkövesd,Városi Stadion
Karakó Ferenc4110
AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 19 6 8 62–33 +29 63
2. Kecskeméti TE 33 15 12 6 48–32 +16 57
3. Debreceni VSC 33 15 9 9 52–39 +13 54
4. Puskás Akadémia 33 14 11 8 48–42 +6 53
5. Paksi FC 33 14 7 12 57–57 0 49
6. Kisvárda 33 10 13 10 43–49 –6 43
7. Mezőkövesd 33 11 9 13 40–43 –3 42
8. Újpest FC 33 11 8 14 42–55 –13 41
9. Zalaegerszegi TE 33 10 9 14 37–43 –6 39
10. Mol Fehérvár 33 8 11 14 38–43 –5 35
11. Budapest Honvéd 33 8 9 16 34–51 –17 33
12. Vasas FC 33 4 14 15 29–43 –14 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik