FTC: a Barca ellen duplázó csatár és orosz középpályások is képben – sajtóhír

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.30. 09:55
null
Tomás Chory (balra) ősszel két gólt szerzett a Barcelona ellen (Fotó: AFP)
A cseh sajtóban a bronzérmes Viktoria Plzen csatárát, Tomás Choryt hozták hírbe a Ferencvárossal, míg a sportsdaily.ru egy hosszabb interjút közölt az FTC vezetőedzőjével, Sztanyiszlav Csercseszovval, melyben két lehetséges, orosz kiszemeltre is rákérdezett a szerző.

Michal Kvasnica az iSport.cz újságírója arról posztolt a Twitteren, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata érdeklődik a bajnokságban bronzérmes, a tavaly ősszel még BL-csoportkörös Viktoria Plzen 199 centiméter magas csatára, Tomás Chory iránt. Kvasnica megjegyzi, Chory korábban játszott a belga Zulte Waregemben is, de egy bokasérülés miatt nem sikerült jól a belgiumi kaland, viszont az FTC ajánlata vonzó lehet a a 28 éves csatár számára, így elképzelhető, hogy újra légiósnak áll.

Chory ebben az idényben 30 bajnokin 13 gólt és öt gólpasszt ért el a cseh élvonalban és holtversenyben harmadik helyen zárt a cseh Fortuna Liga góllövőlistán. Ősszel a BL csoportkörében hat meccsen két gólt szerzett (az elsőt 11-esből), mindkettőt az FC Barcelona ellen 4–2-re elveszített csehországi meccsen. A szerződése 2025-ig szól a klubjánál, az értékét a Transfermarkt 2 millió euróra becsüli.

CHORY GÓLJAI A BARCA ELLEN (1:09-nél és 1:3-nál)

Az orosz sportsdaily.ru egy hosszabb interjút közöl a Ferencváros vezetőedzőjével, Sztanyiszlav Csercseszovval, a beszélgetésben a szerző két, az orosz sajtóban korábban a klubbal már hírbe hozott középpályásra, Daler Kuzjajevre (Zenit) és Arszen Zaharjanra (Dinamo Moszkva) is rákérdezett.

„Minden lehetőséget mérlegelünk, de az az elsődleges, hogy a játékosok milyen döntést hoznak, és ez nemcsak az oroszországi, hanem minden kiszemeltre érvényes” – nyilatkozta a két játékos kapcsán Csercseszov.

A Ferencváros sajtóhíreket nem kommentál, de a Nemzeti Sport is úgy értesült, Tomás Chory egy lehetséges opció a klub számára a nyári átigazolási időszakban, Kuzjajev és Zaharjan azonban kevésbé.

Múlt héten arról is beszámoltunk, hogy információink szerint csatárposzton a Paks gólkirálya, Varga Barnabás is szerepel a kiszemeltek között, míg a szerb sajtó szerint a Crvena zvezda támadója, Alekszandar Pesics, svéd internetes értesülések szerint pedig Carlos Strandberg iránt is érdeklődik a magyar bajnok.

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Baráth Péter (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Carlos Strandberg (svéd-mozambiki, Asz-Szajlija SC – Katar), Tomás Chory (cseh, Viktoria Plzen – Csehország), Varga Barnabás (Paksi FC), Arszen Zaharjan (orosz, Dinamo Moszkva)
Távozók: Adnan Kovacevic (bosnyák)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bogdán Ádám (lejár a szerződése), Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zsejko Gavrics (szerb, DAC – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Iynbor Patrik (Vasas), Varga Ádám (KTE), Szánthó Regő (DAC – Szlovákia)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik