Vágólapra másolva!
A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének második elődöntőjében az újonc Ferencváros egy utolsó másodperces góllal 30-29-re legyőzte a világsztárok sorát felvonultató dán Team Esbjerget és készülhet története első BL-döntőjére. A találkozó után Elek Gábor, a Fradi edzője és a holland Anglea Malestein értékelte a győzelmet a Sport Televízió kamerája előtt.

„Fantasztikus ez az egész.

– mondta a találkozó után a hétgólos Anglea Malestein, aki a döntővel kapcsolatban azt mondta, hogy a Vipers Kristiansand remek csapat, de mindent meg fognak tenni és nem fogják megkönnyíteni a norvégok dolgát.

Angela Malestein szenzációs volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Sokáig nem tetszett a meccs, mert sok olyan hibát vétettünk, amire felkészültünk.

A Magyar Kupában volt már olyan, hogy 24 órán belül két meccset kellett játszani, de az más szint, úgyhogy nagyon sok melónk lesz" – mondta a találkozó után Elek Gábor, a Ferencváros edzője, aki a szezon végén 15 év után távozik majd a csapat éléről.

Az FTC 1971 és 2002 után harmadik alkalommal került a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe, de nyernie még nem sikerült.

A Fradi ellenfele a címvédő norvég Vipers Kristiansand lesz a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléban.