Vágólapra másolva!

Ismét lesz fővárosi csapat a férfi kosárlabda NB I-ben

A Budapesti Honvéd feljutott a másodosztályból a férfi kosárlabda NB I-be, így ismét lesz fővárosi csapat az élvonalban.

A Honvéd kedden a tavaly kiesett Jászberényt fogadta a második vonal döntőjének harmadik mérkőzésén, miután előzőleg megnyerte a három sikerig tartó párharc első két meccsét. A hazai találkozóit - a női NB I-ben szereplő Ludovika-FCSM Csatához hasonlóan - a Ludovika Arénában játszó együttes 78-72-re győzött, így 3-0-s összesítéssel megnyerte a finálét.

Legutóbb budapesti klubként a MAFC szerepelt az élvonalban a 2017/18-as idényben, de négy éve 2-0-ra elveszítette a kiesés elkerüléséért vívott párharcot a Sopron ellen.

A 33-szoros bajnok, legutóbb 1997-ben aranyérmes Honvéd a szombaton kiesett Pécsi VSK csapatát váltja az NB I-ben, a baranyaiak az Atomerőművel szemben maradtak alul 2-1-es összesítéssel.