PL: tíz perc alatt lerendezte a Leicester a Nottinghamet

Vágólapra másolva!
2022.10.03. 22:53
null
Maddison (balra) két gól mellett egy gólpasszt is kiosztott (Fotó: AFP)
A Premier League 9. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Leicester City hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Nottingham Forestet. A hazaiak a 25. és a 35. perc között három gólt szereztek, a második félidőben a csereként beálló Patson Daka is betalált.

A mérkőzés előtt a tabella utolsó helyén álló Leicester már a kezdéstől fogva ráerőltette akaratát ellenfelére, Jamie Vardy többször is megszerezhette volna a vezetést a hazaiaknak, ám a 25. percig kellett várni az első gólra. James Maddison megpattanó lövése a kapuban kötött ki, s két perccel később Vardy is bekerült a találkozó jegyzőkönyvébe, amikor Harvey Barnes nagyszerűen tekerte a tőle kapott labdát a tizenhatos vonaláról a bal alsó sarokba. Tíz perccel első találata után Maddison szabadrúgásból is bevette a Forest kapuját, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa.

A második félidőben sem maradtak Leicester-gól nélkül a hazai szurkolók, a játékrész közepén a tíz perccel korábban éppen Vardy váltó Patson Daka sarokkal tette a bal alsó sarokba Maddison beadását. Pazar mozdulat volt, ami után a hátralévő bő negyedórát végig ünnepelték a hazai drukkerek – ez volt az idény első leicesteri bajnoki győzelme. 4–0

DAKA GÓLJA

PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Leicester City–Nottingham Forest 4–0
(Maddison 25., 35., Barnes 27., Daka 73.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Leeds United–Aston Villa 0–0
Manchester City–Manchester United 6–3 (Foden 8., 45., 72., Haaland 34., 38., 64., ill. Antony 56., Martial 84., 90+1.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Tottenham 3–1 (Partey 20., Gabriel Jesus 49., Xhaka 67., ill. Kane 31. – 11-esből)
AFC Bournemouth–Brentford 0–0
Crystal Palace–Chelsea 1–2 (Édouard 7., ill. Aubameyang 38., Gallagher 90.)
Fulham–Newcastle United 1–4 (B. Reid 88., ill. C. Wilson 11., Almirón 33., 58., Longstaff 43.)
Liverpool–Brighton & Hove Albion 3–3 (Firmino 33., 54., Webster 63. – öngól, ill. Trossard 4., 18., 83.)
Southampton–Everton 1–2 (Aribo 49., ill. Coady 52., McNeil 54.)
West Ham United–Wolverhampton Wanderers 2–0 (Scamacca 29., Bowen 54.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 8 7 1 20–8 +12 21
2. Manchester City 8 6 2 29–9 +20 20
3. Tottenham 8 5 2 1 19–10 +9 17
4. Brighton & Hove Albion 7 4 2 1 14–8 +6 14
5. Chelsea 7 4 1 2 10–10 0 13
6. Manchester United 7 4 3 11–14 –3 12
7. Newcastle 8 2 5 1 12–8 +4 11
8. Fulham 8 3 2 3 13–15 –2 11
9. Liverpool 7 2 4 1 18–9 +9 10
10. Brentford 8 2 4 2 15–12 +3 10
11. Everton 8 2 4 2 7–7 0 10
12. Leeds United 7 2 3 2 10–10 0 9
13. Bournemouth 8 2 3 3 6–19 –13 9
14. Aston Villa 8 2 2 4 6–10 –4 8
15. West Ham 8 2 1 5 5–9 –4 7
16. Southampton 8 2 1 5 8–13 –5 7
17. Crystal Palace 7 1 3 3 8–11 –3 6
18. Wolverhampton 8 1 3 4 3–9 –6 6
19. Leicester City 8 1 1 6 14–22 –8 4
20. Nottingham Forest 8 1 1 6 6–21 –15 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik