Dráma Fehérváron: az utolsó pillanatban jött a szenzáció

ZTE Zalaegerszeg
Debrecen, 2021. augusztus 21. A gólszerző zalaegerszegi Grezda Erosnak (k) gratulálnak csapatársai az OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Debreceni VSC – ZTE FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. augusztus 21-én. A Zalaegerszeg 2-1-re győzött. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 10. fordulójának nyitómérkőzésén a MOL Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg ellen. Michael Boris csapata az első félidő végén szerzett vezetést, majd Ricardo Moniz együttese az utolsó utáni pillanatban egyenlített.

Kiegyenlített játékot követően két kihagyott fehérvári lehetőséggel zárult az első negyedóra, erre válaszul a Zalaegerszeg is elpuskázott egyet a másik oldalon.

Tovább folytatódott a sorminta, a házigazda elrontott ziccerét Kenan Kodro vállalta magára, hogy aztán az utolsó pillanatokban megszerezze a vezetést a hazaiaknak.

A szünetben hármat cseréltek a zalaiak és átvették a játék irányítását, mégis inkább a Fehérvár volt veszélyesebb az ellentámadásai végén. A hajrához közeledve fokozta a nyomást a ZTE, ám a hazai védelem magabiztosan hatástalanította minden próbálkozását.

Egészen a hosszabbítás ötödik percéig, amikor az előrehúzódó kapus, Demjén Patrik fejesét kollégája Eduvie Ikoba elé ütötte, aki egy lépésről a hálóba talált.

Az egyenlítő gólt percekig nézték vissza a videobíró segítségével, de végül örülhettek a zalaegerszegiek, mert megadták a találatot, így elhoztak egy pontot Fehérvárról.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

MOL Fehérvár FC - Zalaegerszegi TE FC 1-1 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista