Női kézi: rákkal küzd az orosz válogatott átlövője, ezért visszavonul

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 17:21
null
Az orosz válogatott játékosaként aranyérmet és ezüstérmet is szerzett olimpián Bobrovnyikova (Fotó: Getty Images)
A Rosztov-Don olimpiai ezüst- és aranyérmes átlövője, Vladlena Bobrovnyikova rákos megbetegedéssel küzd, emiatt bejelentette visszavonulását.

 

A 35 éves, 78-szoros orosz válogatott Bobrovnyikova 2012 óta erősíti a Rosztov-Dont, míg a nemzeti együttessel ez idő alatt világbajnoki bronzérmet, olimpiai ezüst- és aranyérmet szerzett.

Betegségéről május közepén számolt be először az orosz átlövő, aki Hodgkin-limfómával, vagyis egy nyirokrendszert érintő rosszindulatú daganatos megbetegedéssel küzd. Bár még folytatta volna karrierjét, emiatt most bejelentette visszavonulását a saját Instagram-oldalán.

„Sajnos a rák nem engedte, hogy úgy fejezzem be a kézilabda-karrierem, ahogyan azt szerettem volna. Csak a szeretett Rosztovomért akartam játszani, ahogy mindig is tettem. Huszonöt sikeres év van mögöttem, amire büszke vagyok!” – írta bejegyzésében Bobrovnyikova.

Forrás: Instagram
Forrás: Instagram
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik