Vágólapra másolva!
A Paksi FC vezetőedzői posztjáról távozó Bognár György lett az NB II-be kiesett MTK Budapest labdarúgócsapatának szakmai igazgatója.

"Intenzív, mélyreható egyeztetéseket folytattunk, és most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy érezte, együtt kell tennünk a klub felemelkedéséért" - nyilatkozta a klub honlapján Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa. Hozzátette, szeretné, ha a csapat az eredmények mellett látványos futballra törekedne.

Bognár György az MTK szakmai igazgatója lett Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bognár 1987-ben tagja volt a 29 év után ismét bajnoki címet szerző MTK-nak. Vezetőedzőként 2001 és 2002 között már irányította a kék-fehéreket.

Szakmai igazgatóként ő felügyeli majd a felnőtt csapatnál, az NB III-as és az U19-es együttesnél folyó munkát is.