PL: megrúgott egy beszaladó szurkolót Vieira – videó

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 11:17
null
Patrick Vieira esetét vizsgálja az angol szövetség (Fotó: AFP)
Az Everton 0–2-ről fordított és a 3–2-es győzelmének köszönhetően kiharcolta a bennmaradást a Premier League-ben, így Frank Lampard együttese a következő idényt is az első osztályban kezdheti majd meg. A mérkőzést követően a hazai drukkerek berohantak a pályára, az egyik szurkoló pedig összetűzésbe került a vendég Crystal Palace menedzserével, Patrick Vieirával – írja a Sky Sports.

Az Evertonnak nem indult fényesen a Crystal Palace elleni találkozó, ugyanis a 36. percben már 2–0-ra vezettek a vendégek, az akkori állás szerint Lampardéknak az utolsó fordulóban dőlt volna el a sorsa a bennmaradást illetően. A második félidőben azonban a liverpooli kékek felébredtek és Keane, Richarlison, valamint Calvert-Lewin góljaival legyőzték a Palace-t, így a következő idényt is a Premier League-ben kezdhetik meg.

A lefújást követően a hazai szurkolók berohantak a pályára, hogy együtt ünnepeljenek a csapattal. Az egyik drukker odament az éppen akkor az öltöző felé sétáló Patrick Vieira mellé, akiből valamilyen reakciót szeretett volna kiváltani és mutogatott neki, valamint videózta a telefonjával. A korábbi 107-szeres francia válogatott játékos ezt nem vette jó néven, megfogta a szurkoló felsőjét, majd megrúgta, aki ennek következtében elesett.


A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Viera nem kívánt mondani semmit az esetről, viszont nyilatkozatában kiemelte, hogy elégedett volt azzal, ahogy a játékvezető kezelte a szurkolók berohanását.

Az Evertont irányító Frank Lampard így kommentálta az esetet: „Megértem Patrickot és sajnos nem tudtam eljutni hozzá, hogy kezet fogjunk a végén. Elsétált több mint 70 métert a szurkolóink előtt, de nem volt gond. Mindaddig, amíg a szurkolók megfelelően viselkednek, nincs probléma, és engedhetjük, hogy a pályára jöjjenek és megéljék a pillanatot.”

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) jelezte, hogy utánanéz a történteknek, valamint a merseyside-i rendőrség is vizsgálatot indított, így könnyen lehet, hogy Vieirára büntetés vár.

Nem ez volt az egyetlen összetűzés a mérkőzést követően. A Liverpool korábbi játékosa, Jamie Carragher Twitteren már korábban is panaszkodott Richarlisonra, az Everton csatárára. A volt angol válogatott hátvéd szerint a „kékek” támadója túl sokat szimulál és az esetek háromnegyedében semmi baja nincs, mégis úgy tesz, mint aki nagy sérülést szenvedett volna.

A brazil válogatott támadó a következő üzenetet címezte a meccs után a ma már szakértőként dolgozó Carraghernek: „Mosd ki a szádat, mielőtt rólam és az Evertonról beszélsz, nem tisztellek.”

 

Carragher válaszolt Richarlisonnak és kifejezetten tetszett neki a csatár reakciója, majd hozzátette, hogy ha a Twitter létezett volna az ő idejében, biztos sokszor szállt volna bele a szakértőkbe.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City37286396–24+7290
2. Liverpool37278291–25+6689
3. Chelsea372011674–32+4271
4. Tottenham372151164–40+2468
5. Arsenal372131356–47+966
6. Manchester United3716101157–56+158
7. West Ham371681359–48+1156
8. Wolverhampton371561637–40–351
9. Leicester City3713101458–58049
10. Brighton & Hove Albion3711151139–43–448
11. Brentford371371747–54–746
12. Newcastle3712101542–61–1946
13. Crystal Palace3710151249–46+345
14. Aston Villa371361850–51–145
15. Southampton379131542–63–2140
16. Everton371162042–61–1939
17. Burnley377141633–51–1835
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik