Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB III 2022/23-as idényét a korábbi 40-szeres válogatott Urbán Flórián irányításával kezdi meg a BVSC-Zugló csapata, amelynek a másodosztályba való feljutás a célja.

A BVSC sorozatban a második NB III-as idényét zárta ezüstéremmel, tavaly a Keleti, idén pedig a Nyugati csoportban, a Mosonmagyaróvár mögött. A vezetőség úgy döntött, hogy Buzsáky Ákossal nem hosszabbítja meg szerződését, az utódját pedig Urbán Flórián személyében találták meg. A korábbi 40-szeres válogatott focista szerepelt itthon többek között a Győr, az Újpest és a Zalaegerszeg színeiben is, utóbbival ráadásul bajnoki címet ünnepelhetett. Légióskodott Belgiumban, ahol szintén több csapatnál megfordult.

„Egy évvel ezelőtt azzal a céllal vágtunk neki az NB III-nak, hogy kiharcoljuk a feljutást. Sokáig voltunk az első helyen, végül a második pozícióban zártuk a szezont, így ezúttal nem értük el célunkat.

Bízunk benne, hogy vele sikerül elérni céljainkat" – árulta el a BVSC-Zugló elnöke, Szatmáry Kristóf.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke és a szakmai igazgató Kisteleki István Forrás: bvsc.hu

Az 53 éves szakembernek edzőként is nagy tapasztalata van, hiszen sok egyesületnél dolgozott. Kisteleki István szakmai igazgató elárulta, hogy miért Urbán Flóriánra esett a választás.

„Ahogy elhangzott a célokon nem változtattunk, még annak ellenére sem, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mivel osztályozó is lenne még, ha bajnokok lennénk.

Flórival Újpesten dolgoztam együtt, ahol a játékosom volt és azt tapasztaltam, hogy az a típusú ember, aki a győzelemért, az egyesületért, a csapatért mindent megtesz.

Szeretnénk visszahozni azt a régi BVSC-t, ami jellemző volt a klubra, amikor ez a csapat nagyon sikeres volt, vagyis, hogy rendkívül jó közösség is legyen, de szakmailag is megfelelő munkát végezzenek a játékosok. Ha ez megvan, akkor reméljük, hogy van esélyünk. Nyilván a keretet is meg kell erősítenünk ehhez."

Urbán Flórián a BVSC-Zugló új edzője Forrás: bvsc.hu

Urbán Flórián már meg is kezdte a közös munkát a játékosokkal, akinek nagy szerepet játszott a döntésében Kisteleki István személye.

„Az utóbbi időben kicsit eltávolodtam a labdarúgástól.

Szeretnénk elérni a klub által megfogalmazott célokat és ezért mindent meg fogunk tenni" – nyilatkozta a szakember.