Vágólapra másolva!
A horvát Igor Tudor lett az Olympique Marseille labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A francia élvonal legutóbbi ezüstérmese hétfőn közölte, hogy két évre szóló szerződést között az új trénerrel.

A 44 éves Tudor játékosként 1998 és 2007 között a Juventust erősítette, amely ebben az időszakban kétszer lett bajnok, egyszer pedig Bajnokok Ligája-döntőt játszott. A horvát válogatottban 55 mérkőzésen három gólt szerzett, az 1998-ban világbajnoki bronzérmes csapatnak alapembere volt.

Igor Tudor lett az Olympique Marseille vezetőedzője Forrás: NurPhoto via AFP/Fabrizio Carabelli/LiveMedia

Edzőként irányította a Hajduk Split, a PAOK Szaloniki, a Karabükspor, a Galatasaray, az Udinese, illetve legutóbb a Hellas Verona együttesét is.

A BL-főtáblás Olympique Marseille-nél pénteken jelentették be az argentin Jorge Sampaoli távozását.