Vágólapra másolva!
Az olimpiai számokat tekintve két arany- és egy bronzérem volt a magyar csapat mérlege a kanadai Halifaxben vasárnap véget ért kajak-kenu világbajnokságon, melyen Hüttner Csaba szövetségi kapitány fantasztikus és csalódást keltő szereplést is látott az egységeitől.

Kopasz Bálint mindkét diadalban főszerepet vállalt, előbb szombaton K-1 1000 méteren nyert, majd egy nappal később Nádas Bencével a régi-új ötkarikás számban, K-2 500 méteren diadalmaskodott. A Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros tudott még dobogóra állni C-2 500 méteren, amelyen harmadik lett.

"Azt már a rajt előtt hangsúlyoztuk, hogy a hat tavalyi olimpiai bajnokunk közül öt nincs itt, viszont az az egy, aki itt volt, Kopasz Bálint, nyert két aranyat - nyilatkozott a közmédiának a kapitány. - A teljesítménye minden szempontból fantasztikus, Bálint a legerősebb mezőnyben nyert most két aranyat, ez nagyon ritka. Ráadásul bebizonyította, hogy csapathajóban is nagyon lehet rá számítani."

Hüttner szerint az olimpiai bajnok Kopasz Bálint klasszis kategória: ezer egyesben a legrosszabb pályáról sikerült nyernie, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Párosban pedig Nádas Bencével megmutatták, hogyan lehet okosan, taktikusan versenyezni, és bizonyították, hogy Magyarországnak van egy kiváló kettőse is.

Kopasz Bálint világklasszis Forrás: AFP/Luis Acosta

A fiatalokkal kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, a felnőtt mezőny "más kávéház", de a versenyzők értékes pontszerző helyeket szereztek, és ezt is remélték tőlük.

Hüttner Csaba előzetesen azt mondta, tíz éremmel elégedett lenne, ezt a 11 dobogós hellyel kicsit túl is teljesítette a csapat.

"Ezzel együtt nem vagyok teljesen elégedett, voltak számok, amelyek csalódást okoztak, amelyeken sokat kell dolgozni a jövőben, gondolok itt elsősorban a férfi kajaknégyesre. Adolf Balázsnak férfi C-1 1000 méteren sokat kell dolgoznia azon, hogy szembeszélben is meg tudja állni a helyét" - fogalmazott a szövetségi kapitány.

A leghosszabb távon három számban is címvédőként várták a rajtot a magyarok, közülük azonban csak Kőhalmi Emesének sikerült megismételnie tavalyi sikerét, több érem pedig nem jutott a csapatnak.

Hüttner Csaba elárulta: csak a kiutazás előtti napon, a nemzetközi szövetség utolsó hírleveléből derült ki, hogy - a maratoni szakághoz hasonlóan - ezúttal futószakaszok is lesznek 5000 méteren.

"Ez drámai volt, hiszen nem erre készültek a versenyzőink, a válogató sem ilyen volt. Ha ezt tudjuk, valószínűleg más sportolók indultak volna, a válogató is más lett volna. Látványos ez a fajta lebonyolítás, nincs is ezzel baj, de erről jó lett volna tudni már az idény elején" - jelentette ki a szakember.

Magyarország 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról, ezzel a teljesítménnyel a spanyolok mögött a második helyen zárt az éremtáblázaton.