Kilencedikre sem jött össze a győzelem a Vasasnak, egy pontot hazavitt a ZTE

Vágólapra másolva!
2022.10.01. 19:16
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Vasas hazai pályán a félidei 1–0-s vezetés után döntetlenre végzett a Zalaegerszeggel. Az angyalföldi csapat így továbbra is nyeretlen, de feljött a 11. helyre.
A Vasas ikszelt a ZTE-vel (Fotó: Török Attila) – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Vasas ikszelt a ZTE-vel (Fotó: Török Attila) – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Vasas–Zalaegerszegi TE 1–1 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1770 néző. Vezette: Andó-Szabó
Gólszerző: Holender (44.), ill. Lesjak (53.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

A legnagyobb tapsot Vida Máté nevének elhangzása után lehetett hallani, amikor a hangosbemondó ismertette a Vasas kezdőcsapatát az Illovszky Rudolf Stadionban. Az angyalföldiek saját nevelésű középpályását – aki háromévnyi dunaszerdahelyi kitérő után 2021-ben tért vissza a piros-kékekhez – az előző vezetőedző, Kuttor Attila látványosan mellőzte, egyszer sem játszatta. Az új tréner, Kondás Elemér azonban nyomban szerepet szánt neki a bajnokságban is, miután a Balassagyarmat elleni kupameccsen már betette a csapatba. Egyébként nem forgatta fel a csapatot a szakvezető, újítása leginkább a taktikai felállásban volt, hiszen 4–1–4–1-es szisztémában játszatta a Vasast, Pátkai Máté szűrt a középpálya mélyén, Novothny Soma volt az előretolt ék.

A ZTE-től azt lehetett várni, hogy már a kezdetektől magasan feltolt védelemmel letámadja a sereghajtót, és így is történt. A 3. percben majdnem vezetést is szerzett a vendégcsapat, Christy Manzinga ziccerben lépett ki a leshatáron, de 11 méterről a hosszú sarok mellé tekert. Három perccel később a túloldalon Hinora Kristóf már jobban célzott, ballal a zalaegerszegi kapu bal alsó sarkába lőtt – ám lesről, amit a VAR is megerősített.

Amilyen mozgalmasan indult a mérkőzés, olyan laposan folytatódott. A Zalaegerszeg is kissé visszahúzódott, keresték egymáson a fogást a felek, lényegében a két tizenhatos között zajlott a játék. A Vasas játékán annyiban érződött a győzelmi kényszer (az újonccsapat az első nyolc fordulóban egyetlen meccsét sem tudta megnyerni), hogy minduntalan lesen ugrottak ki a támadói, túlizgultak minden kínálkozó lehetőséget. Az álmosító találkozóba az vitt némi izgalmat, hogy Géresi Krisztián úgy kapott sárga lapot, hogy a pályán sem volt, mivel bemelegítés közben megakadályozott egy gyors zalaegerszegi bedobást, amikor Szivacski Donát és Jova Levente döbbenetes kommunikációs félreértése után néhány másodpercre üresen maradt a Vasas kapuja. Ezt követően a VIP-ben kis híján tettlegességig fajult egy szóváltás a Vasas- és ZTE-érzelmű vendégek között, ilyet sem látunk mindennap. Jobban örültünk volna a pályán hasonló vehemenciának, mert úgy telt el az első negyvenegy perc, hogy egyik kapusnak sem kellett védenie, nem volt kaput eltaláló lövés (ekkor Jova hárította Manzinga távoli, meglehetősen erőtlen próbálkozását). Két perccel később viszont megszületett a Vasas vezető gólja: bal oldali akció végén Holender Filip lövése úgy pattant meg, hogy Demjén Patrik nem tudta hárítani.

Kettőt is cserélt a szünetben Ricardo Moniz, a vendégek vezetőedzője, hogy frissítse csapatát. Lényegesen jobban is kezdte a második félidőt a kék-fehér csapat, és az 53. percben szöglet után egyenlített: Gergényi Bence beadását Zoran Lesjak gólra váltotta a határozatlan védők között. Néhány perccel később újra vezethetett volna a Vasas, amikor Berecz Zsombor remek kiugratásával Hinora Kristóf tört ziccerben kapura, megcsinálta a nehezét, eltolta a labdát a kapus mellett, majd úgy gondolhatta, hogy úriember üres kapuba nem lövi be – ezért az üres kapu mellé gurított…

Meglehetősen későn kezdett a támadósorban cserélni Kondás Elemér, a közönség szinte már kikövetelte a változtatást, de az új emberek sem tudták megszerezni a Vasas győztes gólját (Radó Andrásnak ugyan volt erre lehetősége), így továbbra is várni kell a Vasas négy év utáni első NB I-es győzelmére. A hazai pályán szerzett egy pont nem sokat segít az angyalföldiek jelenlegi helyzetében.

Vida Máté a visszatéréséről: Meccs előtt elmentem biliárdozni, olyan stresszes voltam

NB I, 2022–2023, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 30., péntek
Mezőkövesd–Paks 1–2 Mezőkövesd, Városi StadionAntal Péter
1200
Október 1., szombat
Újpest–Kisvárda 4–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
1984
DVSC–Budapest Honvéd 4–3Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
4512
Vasas–ZTE 1–1Budapest, Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
1770
Október 2., vasárnap
16.30: Kecskemét–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Kecskemét, Széktói StadionKarakó Ferenc
18.45: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
Az állás
1. Ferencvárosi TC 6 6 18– 1 +17 18
2. Paksi FC 8 4 2 2 15–14 +1 14
3. Kisvárda 9 4 2 3 16–16 0 14
4. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10– 6 +4 13
5. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9– 6 +3 13
6. Zalaegerszegi TE 8 3 2 3 15–12 +3 11
7. Debreceni VSC 9 2 4 3 14–17 –3 10
8. Mol Fehérvár 7 3 4 9–12 –3 9
9. Újpest FC 8 2 3 3 10–14 –4 9
10. Budapest Honvéd 9 2 3 4 10–16 –6 9
11. Vasas FC 9 6 3 8–11 –3 6
12. Mezőkövesd 9 1 2 6 10–19 –9 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik