Férfi kézi El: a kis Veszprém után az FTC is csoportkörös lett

Vágólapra másolva!
2022.10.04. 20:25
null
Nagy fordítás után csoportkörös a kis Veszprém (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Bejutott a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörébe a Fejér B.Á.L.-Veszprém és a Ferencváros, előbbi a francia Chambéry Savoie Mont-Blanc, utóbbi a román Steaua Bucuresti ellen fordította meg párharcát a selejtező 2. fordulójának visszavágóján.

 

FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM–CHAMBÉRY 31–25

Nem tűnt ledolgozhatatlannak a Fejér-B.Á.L. Veszprém négygólos hátránya a francia Chambéry ellen, még annak ellenére sem, hogy Konkoly Csaba együttese múlt szombaton a bajnokságban hazai pályán 33–30-ra kikapott a Dabas ellen. Az első találkozón a veszprémiek egyenrangú partnerei voltak ellenfelüknek, ezt pedig a hazai visszavágóról is elmondhattuk.

Szoros első félidő után egészen döbbenetes, öt egyes sorozattal nyitotta a második félidő első tíz percét a Veszprém, ráadásul az egyéni teljesítményre ezúttal sem lehetett panasz, hiszen a magyar kapuscsere jelentette az egyik különbséget a két csapat között. Miklós Gergő tizenhárom perc elteltével 54 százalékos védési mutatóval büszkélkedett, és az első mérkőzésen is remekül teljesítő jobbátlövő, Pulay Gábor ezúttal is pazar passzokat osztott társainak.

Négy perccel a vége előtt már hattal ment a Veszprém – még egy parádés kínai figura is góllal ért véget. Az utolsó tíz másodpercben már csak a lefújást várták a hazaiak, hogy önfeledten ünnepeljék első nemzetközi kupaindulásuk sikerét, hiszen a Fejér-B.Á.L. Veszprém bejutott az Európa-liga csoportkörébe.

Konkoly tömören összefoglalta a lényeget a lefújás után: „Kis Veszprém, nagy csoda!”

Érdekesség, hogy a csapat ügyvezetője, Éles József korábban a Sport TV-nek úgy nyilatkozott: „ezzel a kerettel a csoportkör a bajnokságból való kiesést jelentené” – ez azért vélhetően nem lesz gátja a főtáblás szereplésnek...

FERENCVÁROS–STEAUA BUCURESTI 35–31

Másik csapatunknak, az FTC-nek mindössze kétgólos hátrányt kellett ledolgoznia a román CSA Steaua Bucuresti ellen, azonban jó és rossz hírek is sújtották a zöld-fehérek háza táját. Rossz, hogy a bukaresti találkozón orrcsonttörést szenvedett Ónodi-Jánoskúti Máté, emiatt jó pár mérkőzést ki kell hagynia. Ugyanakkor az előző találkozót kihagyó irányító, Lékai Máté újra pályára léphetett a visszavágón – sőt, már a múlt szombati, Pick Szeged ellen 39–33-ra elveszített bajnokin is játszott.

Jót is tett bizony az exveszprémi játékos visszatérése, hiszen a Tatabányától nyáron érkező Balogh Zsolttal karöltve szórták a gólokat, az első tíz találatból mindketten négyet-négyet vállaltak. A baj csupán azzal volt, hogy a románok sem adták könnyen az előnyüket, és az első félidőben ők diktálták a tempót. A zöld-fehérek azonban a folytatásban is parádésan játszottak, a kapuba visszatérő Győri Kristóf mellett a támadások ezúttal eredményre vezettek, így az 53. percen kiharcolt vezetés kitartott a végéig, és a Fradi is bejutott a csoportkörbe.

A Balatonfüred alanyi jogon jutott be a csoportkörbe, amelynek sorsolását csütörtökön 11 órától tartják Bécsben.

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓRA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉMCHAMBÉRY SAVOIE MONT-BLANC HB (francia) 31–25(15–16)
Veszprém, 1000
néző.V:Kaludjerovics, Vujacsics (montenegróiak)
FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM:Podoba – SZMETÁN P.4,PULAY4,KRISTÓF M.4,Machác, STRANIGG9,Molnár B.2.Csere:MIKLÓS G. (kapus), Bugyáki, HÁRI 4 (1), SZRNKA 2, Vetési 1, Szatmári 1, Preszter, Fercsik. Edző: Konkoly Csaba
CHAMBÉRY:
Ivic – RICHERT5 (3),TRITTA5,Paturel, Pecina 3, Goni 2, Anquetil. Csere: Hodzic (kapus), Skube 1, Traoré 2, Kalandadze 1, Faustin 3, Tissot 2, Brouzet 1, Bonnissol. Edző: Érick Mathé
Az eredmény alakulása.
9. perc:3–3.13. p.:3–6.17. p.:8–8.24. p.:9–13. 32. p.: 16–16. 41. p.: 20–17. 50. p.: 24–19. 56. p.: 28–22. 56. p.: 20–17
Kiállítások:
6, ill. 4 perc
Hétméteresek:
1/1, ill. 4/3
Továbbjutott:
aVeszprém,56–54-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG

Konkoly Csaba:
– A „kis Veszprém” nagy csodát tett, taktikus játékkal megérdemelten múltuk felül a tapasztaltabb ellenfelünket. A csapatomból szinte mindenki nagyot alkotott, a fiúkat vitte előre a szívük. Szinte alig követtünk el technikai hibát, és még a kapuscsere is bejött.
Érick Mathé:
– Gratulálok a veszprémieknek, megérdemelten jutottak tovább. Mióta a csapat mellett dolgozom, ez a legfájóbb vereségünk. Úgy vélem, odahaza kellett volna nagyobb különbséggel nyernünk.

FTCCSA STEAUA BUCURESTI (román) 35–31 (15–17)
Elek Gyula Aréna, 1100
néző. V: R. Thiyagarajah, S. Thiyagarajah (németek)
FTC: Borbély Á. – Imre, BALOGH ZS. 10 (3), Debreczeni 1, J. MIKITA 1, Nagy B. 3, Kovacsics 2. Csere: Győri K. (kapus), LÉKAI 8, Pordán, Bohács, Füzi 2, PRAINER 3, BUJDOSÓ 5, Csörgő. Edző: Pásztor István
STEAUA: IANCU – Mihalcea 2, Burlacu 2, SANDRU 6, GRBOVICS 5, MILOSEVICS 9, Popovics 6 (3). Csere: Muszavi, Tinkir 1, Constantina, Pop, Tarita. Edző: Mihaila Ovidiu
Az eredmény alakulása.
3. perc: 2–1. 9. p.: 3–5. 14. p.: 8–9. 17. p.: 8–12. 23. p.: 11–14. 38. p.: 18–23. 41. p.: 21–25. 44. p.: 24–25. 48. p.: 27–27. 54. p.: 31–29. 58. p.: 32–31
Kiállítások:
8, ill. 10 perc
Hétméteresek:
3/3, ill. 3/3
Továbbjutott: a Ferencváros, 66–64-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG

Pásztor István:
– Elég sokáig úgy éreztem, hogy nem jön össze a továbbjutás. Ezért a szünetben nem is álltam neki taktikázni, mert nem lett volna értelme. A védekezésben tulajdonképpen azt csinálták a srácok, amit megbeszéltünk, de mégsem voltak elég kemények, talán csak nyolc-tíz percen át védekeztünk jól a második félidőben. A kulcs a nyitott védekezés volt, mert a befutások miatt összezárt a falunk, és nem tudtak olyan hatékonyan átlőni minket a románok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik