Vágólapra másolva!
Az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában a Ferencváros Belgrádban 4-1-re kikapott a Crvena zvezdától, de továbbra is vezeti a csoportját és továbbjutásra áll. A mérkőzés után a játékosok közül Dibusz Dénes, Botka Endre és Kristoffer Zachariassen értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

"Nem gondolom hogy nekik minden bejött, nekünk meg semmi. Sok lehetőségünk nem volt, nem úgy, mint az NB I-ben múltkor a Kecskemét ellen. Nagyjából kiegyenlített volt a meccs az első gólig, többé kevésébé megvalósítottuk, amit akartunk" - kezdte értékelését a Fradi kapusa.

"Ha találkoztunk a kétgólos Guelor Kangával, nem mindig tudtuk megállítani. Ő szervezte a csapatjátékot, őt nem tudtuk kivenni.

mondta önkritikusan Dibusz.

Dibusz Dénes önkritikusan nyilatkozott a Crvena zvezda elleni vereség után Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Sajnos több labdavesztésünk volt, az utolsó 25 perc kivételével, nem nagyon volt értékelhető akciónk. A cserékkel jobban a helyére kerültek a dolgok, jobban kontrolláltuk a labdát, több lehetőségünk lett. De teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat, még ilyen különbséggel is" - tette hozzá a magyar válogatott kapus.

Saját magunktól sokkal több kell, ez nem is kérdés. Sajnáljuk, hogy ilyen szomorú estét okoztunk a szurkolóinknak" - zárta gondolatait Dibusz Dénes, aki után Botka Endre nyilatkozott.

"Ma nem működött semmi, nem is voltunk olyen szervezettek, mint kellett volna.

Az egész meccsen tulajdonképpen langyosak voltunk" - mondta a magyar válogatott védő.

Botka Endre szerint jövő héten javíthat a Fradi Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A szépítő gólt szerző Kristoffer Zachariassen is csalódottan értékelte a szerb csapat elleni mérkőzést.

Megérdemeltük a vereséget. Tudtuk, hogy eltérő hangulat fogad minket, mint Monacóban. Ehhez is hozzá vagyunk szokva. Ha az átlagos formánkat hozzuk, és jobb jellemet mutatunk, akkor más eredményt értünk volna el. Sok momentum van, ami fontos lehet, vissza kell néznünk a meccset és tanulnunk kell belőle" - mondta a norvég középpályás.