Borzalmasan szerepel továbbra is a Fehérvár

Kecskemét, 2023. január 29. A kecskeméti Horváth Krisztofer György (b) és a fehérvári Peter Pokorny a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában játszott Kecskeméti TE - MOL Fehérvár FC mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadionban 2023. január 29-én. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A magyar bajnokság 17. fordulójában a Kecskemét hazai pályán fogadta a MOL-Fehérvár csapatát. Az első félidőben Nagy Krisztián góljával a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd fehérvári részről a dán Kasper Larsen fejjel egyenlített. A második félidőben Szuhodovszki találatával végleg eldöntötte a meccset a Kecskemét.

Többet támadott az első negyedórában a Kecskemét, a Fehérvár ritkán jutott el ellenfele kapujáig. A folytatásban is a hazai csapat volt kezdeményezőbb, sokszor került a fehérvári 16-oson belülre, és egy ilyen alkalommal szerzett vezetést Nagy Krisztián 15 méterről leadott nagyszerű, jobb külsős lövésével.

A Fehérvár azonban két percen belül egyenlített: Dárdai jobb oldali szöglete után Larsen csúsztatott fejjel a hazaiak kapujába. A vendégcsapat a maradék időben érzékelhetően hatékonyabban szervezte akcióit, mint a játékrész elején.

A kecskeméti Katona Bálint (b) és a fehérvári Lyes Houri harcol a labdáért Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A szünet után megmaradt a lendülete, emiatt kiegyenlítetté vált a mérkőzés. Mindkét csapat eljutott az ellenfele kapujáig bizonyos időszakokban, és akkor időnként percekig ott tartotta a labdát. Komoly helyzet azonban nem alakult ki, a védelmeket nem tudták zavarba hozni a támadók. A Kecskemét viszont így is újra képes volt vezetést szerezni, mégpedig némileg váratlanul, Szuhodovszki 14 méteres pontos lövésével. A Fehérvár sokat támadott a hajrában, de próbálkozásai meddőnek bizonyultak.

Az újonc csapat továbbra is veretlen otthon, ezúttal az ötödik győzelmét aratta saját közönsége előtt, ezzel megerősítette második helyét.

OTP Bank Liga, 17. forduló

1. félidő
43Krisztofer Horváth
35Kasper Larsen
33Krisztián Nagy
15Lirim Kastrati
13Tamás Nikitscher
2. félidő
93Marcel Heister
90Soma Szuhodovszki
80Lirim Kastrati
79Soma Szuhodovszki
77Krisztofer Horváth
63Tobias Christensen
59Peter Pokorny
59Lyes Houri
59Barnabás Bese
Összeállítások
Kecskeméti TE3-5-2
Fehérvár FC4-2-3-1
Football Pálya
17
Zoltán
Bodor
21
Mykhaylo
Ryashko
44
Tamás
Nikitscher
32
Valentin
Hadaró
29
Soma
Szuhodovszki
22
Barna
Tóth
18
Csaba
Belényesi
15
Alex
Szabó
11
Krisztofer
Horváth
10
Krisztián
Nagy
55
Bálint
Katona
3
Kasper
Larsen
23
Palkó
Dárdai
22
20
Tobias
Christensen
1
Dániel
Kovács
19
Kenan
Kodro
10
Lirim
Kastrati
6
Peter
Pokorny
33
Barnabás
Bese
55
Marcel
Heister
96
Lyes
Houri

Kecskeméti TE

Kezdők
17Zoltán Bodor
21Mykhaylo Ryashko
44Tamás Nikitscher
13
32Valentin Hadaró
29Soma Szuhodovszki
90
79
22Barna Tóth
18Csaba Belényesi
15Alex Szabó
11Krisztofer Horváth
77
43
10Krisztián Nagy
33
55Bálint Katona
1Ádám Varga
77Márió Zeke
71Márton Gréczi
23Mihail Meshi
19Gábor Buna
14Ábel Győri
7Máté Katona
4Attila Grünvald
46Roland Kersák
20Bence Varga
74Kristóf Polyák
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
3Kasper Larsen
35
23Palkó Dárdai
22Stopira
20Tobias Christensen
63
1Dániel Kovács
19Kenan Kodro
10Lirim Kastrati
80
15
6Peter Pokorny
59
33Barnabás Bese
59
55Marcel Heister
93
96Lyes Houri
59
42Emil Rockov
65Szilveszter Hangya
31Nikola Serafimov
29Zsolt Kojnok
27Levente Szabó
12Deybi Flores
7Szabolcs Schön
5Attila Fiola
57Martin Dala
82Zsombor Menyhárt
88Milán Pető
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista