Bundesliga: „Szoboszlai távozását szinte biztosra veszem”

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 09:50
null
A Kicker főszerkesztője szinte biztosra veszi, hogy Szoboszlai Dominik elhagyja a Bundesligát (Fotó: Getty Images)
A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) meghívására érkezett a budapesti Puskás Arénában rendezett Európa-liga-döntőre az egyik legmeghatározóbb szaklap, a német Kicker főszerkesztője, Jörg Jakob, aki elismerően beszélt a Mandinernek a Bundesligában légióskodó magyar labdarúgókról.

„Minden magyar, aki a Bundesliga valamelyik első osztályú csapatában játszik, jelenleg a német bajnokság legjobb játékosai közé tartozik, tartozott ebben az idényben. Ez túlzás nélkül így van” – hangsúlyozta Jörg Jakob. A Kicker főszerkesztője szerint szavait azok a tények bizonyítják, hogy melyik csapatban játszanak, hányszor lépnek pályára és mennyire meghatározó szerepet töltenek be csapatukban.

„És rögtön kiderül, hogy az összes statisztika őket igazolja!” – jegyezte meg Jakob, aki szerint Willi Orbán, Sallai Roland, Schäfer András és a sérült Gulácsi Péter mellett Szoboszlai Dominik egészen kimagaslik a Bundesligából.

„Egyetlen rossz szót sem hallottam egész szezon alatt a magyar játékosokkal kapcsolatban, sőt minden tekintetben – legyen ez a játéktudásuk, az elkötelezettségük, vagy a mentalitásuk – kimagaslót nyújtottak. És ez bizony egy erőteljes jele annak, ahogy a magyar labdarúgás fejlődik, ahogy a nemzeti válogatott is egyre magasabban jegyzett csapat lett” – húzta alá Jörg Jakob, akit a Mandiner a magyar játékosok jövőjéről is kérdezett.

„Legalább két játékosról azt gondolom, hogy az angol Premier League-ben folytatja, közülük is Szoboszlai távozását szinte biztosra veszem” – mondta a Kicker főszerkesztője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik