Vágólapra másolva!
A Diósgyőri VTK csapatkapitánya, Hegedűs János rendkívül csalódottan és önkritikusan nyilatkozott, miután a csapat csak gól nélküli döntetlent játszott Ajkán az NB II, utolsó előtti fordulójában, ezzel pedig eldőlt, hogy nem tud feljutni az élvonalba. 

A DVTK március elején még vezette a bajnokságot, utána azonban visszaesett a csapat teljesítménye. A klub a Szegedről vitatott körülmények között elcsábított Dragan Vukmir vezetőedző leigazolásával próbálta felrázni az együttest, de a tréner érkezése óta lejátszott hat mérkőzésen csak nyolc pontot szerzett a DVTK, így nemhogy a márciusi bajnokesély, de végül a feljutás is elszállt.

Hegedűs János csapatkapitány az ajkai 0–0 után az M4 Sportnak elmondta, gratulál a bajnok Vasasnak és a második Kecskemétnek az élvonalbeli szereplés kiharcolásához, szerinte megérdemelt a feljutásuk. „Én személy szerint

Hegedűs János, a DVTK csapatkapitánya rendkívül csalódott, hogy nem sikerült a feljutás Forrás: dvtk.eu

A tavaszi mélyrepülés okát nem tudja, de csapatkapitányként vállalja a felelősséget a kudarcért. „Valamiért nem jöttek az eredmények, de nem szeretnék kifogásokat keresni, teljes mértékben az én hibám és a csapaté.

Csapatkapitányként nem szabad engedni, hogy így elmenjen egy bajnokság úgy, hogy félidőben még öt ponttal vezetjük a bajnokságot, aztán öttel lecsúszunk. Rendkívül csalódott vagyok és nagyon szégyellem magam"

– fogalmazott Hegedűs János.

Dragan Vukmir vezetőedző sem a játékkal, sem csapata hozzáállásával nem volt elégedett. „Még szerencse, hogy döntetlenre végződött a mérkőzés, nem láttam profi hozzáállást" – fogalmazott a tréner.

A videó a linkre kattintva tekonthető meg.