Vágólapra másolva!
A Ferencváros 0-0-s döntetlent játszott szerdán a kazah Tobol vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a párharc első mérkőzésén. A találkozót követően az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál az Origónak elmondta, nem történt tragédia, hazai pályán ki lehet harcolni a továbbjutást. 

"Tudtuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés. Tavaly például a Konferencia Ligában

a horvát Hajduk Splitet verte ki a Tobol, amelyik a felületes szemlélőknek talán gyenge, de a szakemberek véleménye alapján első fordulóbeli ellenfélnek igen-igen erős vetélytárs.

Kazahsztánban mindig van egy-két olyan csapat az ottani támogatásoknak köszönhetően, amelyik a többi fölé nő, így jó játékerőt képviselnek. Ettől még mi vagyunk továbbra is a párharc esélyesei. Nehéz összehasonlítani a két csapat állapotát is, mivel

de az is tény, hogy a felkészülést is sérülések, betegségek hátráltatták. Ezért is mondom azt, hogy türelmesnek kell lennünk. Ezek a párharcok két összecsapásból állnak, hazai pályán nyernünk kell. Természetesen jó lett volna előnnyel hazatérni, de

nem történt tragédia. Nem szabad, hogy egy idegenbeli döntetlen után pálcát törjenek a csapat felett"

- mondta az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál az Origónak.

Orosz Pál szerint nem történt tragédia,itthon ki kell harcolni a továbbjutást Forrás: fradi.hu

Az sem könnyítette meg a Ferencváros helyzetét, hogy hét órát utazott a kazahsztáni Kosztanajba, ráadásul az időeltolódással is meg kellett küzdeni.

"Lássuk be, nem a szomszédban van Kazahsztán. Hét óra volt az út oda, illetve ugyanennyi vissza. Ráadásul az időeltolódás is négy óra a két ország között. Itthon 16 órakor kezdődött a mérkőzés, akkor ott már este 20 óra volt, ez is ritka. Rövid idő állt a rendelkezésünkre az átállásra, de ezt is meg kell oldani. Csak ismételni tudom magamat, örültünk volna, ha nyerünk, de a továbbjutást itthon kell kiharcolni.

Ebben a szurkolóink nagy segítségünkre lesznek, és abban is biztos vagyok, hogy sokkal jobban fogunk majd játszani

- tette hozzá Orosz Pál, aki kérdésünkre elmondta, egyelőre nem foglalkoznak a leendő ellenféllel (a Slovan Bratislava-Dinamo Batumi párharc győztese várhat a Fradira továbbjutás esetén a 2. körben, - a szerk.). - A hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk.

A Fradi a jövőben fog még sokkal jobban is játszani, de a Tobol elleni döntetlen sem rossz eredmény Forrás: fradi.hu

A visszavágóra jövő szerdán 20 órától kerül sor a Groupama Arénában, amelyre

hatalmas az érdeklődés, úgy tudjuk, hogy már több mint 13 ezer jegy elkelt csütörtökig.

Az ütközet győztese a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi továbbjutójával találkozik, míg a vesztese átkerül a Konferencia-ligába, ahol az északmacedón KF Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps alulmaradója vár rá.