Vágólapra másolva!
A francia Ugo Humbert feladta első fordulós mérkőzését a Montpellier-ben zajló 563 ezer dollár (206 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.

A 24 éves játékos a múlt hét végén mutatkozott be hazája válogatottjában, és mindkét mérkőzését megnyerte a tatabányai Davis Kupa-selejtezőben, melyben a franciák 3-2-re győztek a magyarok ellen. Szerdán az ötödik kiemelt spanyol Alejandro Davidovich Fokinával szállt szembe, és a második szett rövidítésében egy labda után futva megbotlott, hatalmasat esett, beverve a fejét és a csípőjét is.

Percekig ápolták a pályán fekve, majd sántikálva befejezte a tie-breaket, és jelezte, hogy nem tudja folytatni a meccset. Davidovich Fokina, aki nagyon jó barátja, Humbert-nek azonnal a segítségére sietett, és mint később elmondta, hogy majdnem elsírta magát, mert szörnyű érzés volt szenvedni látni a barátját, akivel gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Egy másik hazai teniszező, Gregoire Barrere úgy verte meg a hatodik kiemelt kazah Alekszandr Bublikot, hogy a második játszma 26 (!) labdamenetet hozó rövidítésében három meccslabdát elszalasztott, és csak a harmadik szettben tudta lezárni a találkozót.

Eredmény:
nyolcaddöntő:
Fils (francia)-Bautista Agut (spanyol, 4.) 6:3, 6:4
Jannik Sinner (olasz, 2.)-Fucsovics Márton játék nélkül

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Davidovich Fokina (spanyol, 5.)-Humbert (francia) 1:6, 7:6 (7-2)-nél Humbert feladta
Barrere (francia)-Bublik (kazah, 6.) 6:4, 6:7 (12-14), 7:6 (7-3)
Ruusuvuori (finn, 7.)-M. Ymer (svéd) 6:4, 6:0