Vágólapra másolva!
Daniel Levy, a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur elnöke az egész napját a csapat edzőközpontjában töltötte, mivel napokon belül ki szeretné rúgni a csapat olasz sztáredzőjét, Antonio Contét.

Contét várhatóan napokon belül elküldik, ugyanis Daniel Levynél kiverte a biztosítékot az olasz edző múlt heti dühkitörése. Conte a Southampton elleni 3-3-as mérkőzés utáni sajtótájékoztatón húsz percen keresztül kritizálta a játékosait, és még a klub elnökének is odaszólt.

- tette fel Conte a költői kérdést, miután a döntetlen után kérdőre vonták az újságírók, hogy miért nem sikerült 3-1-es vezetésről megnyerniük a meccset és miért ilyen rosszak az eredmények az utóbbi időben.

Antonio Conte napjai meg vannak számlálva Forrás: NurPhoto via AFP/MI News

A The Sun azt írja, hogy Daniel Levy már tárgyalásokat folytat Contéval a szerződése felbontása után kompenzációról. Igaz, a tárgyalások hétfőn az olasz szakember távollétében zajlottak, Conte ugyanis a Southampton ellen meccs után Olaszországba repült.

Conte kirúgása mellett az is fontos, hogy a Tottenham új edzőt találjon.

Az angol lapoknál Ryan Mason a legesélyesebb, aki a 2020/21-es szezonban megbízott edzőként már irányította a csapatot hét meccsen erejéig.

A 31 éves szakember állítólag az idény végéig vezethetné az észak-londoni csapatot, nyáron pedig egy igazi sztáredző érkezhetne.

Az angol lapok a csapat korábbi edzőjét, az argentin Mauricio Pochettinót tartják a legesélyesebbnek, de a kalapban van a Frankfurt osztrák mestere, Oliver Glasner is.

Mellettük még a két munkanélküli nagyágyút, Luis Enriquét és Thomas Tuchelt emlegetik az esélyesek között.

Ami biztos, hogy Pochettino lenne a legnépszerűbb választás, állítólag a játékosok már kapcsolatba léptek az argentin szakemberrel, hogy meggyőzzék az esetleges visszatérésével kapcsolatban.