Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a vendég észt csapatot a csütörtöki barátságos mérkőzésen, amely Marco Rossi szövetségi kapitány ötvenedik találkozója volt. A találkozón történt egy érdekes eset is, amikor Sallai Roland és Szoboszlai Dominik kő-papír-olló játékkal döntött el, ki rúgja a büntetőt. Végül előbbi nyert, ám kihagyta a tizenegyest. A két játékos a meccs után megszólalt az esetről.

A Sallai Roland által kihagyott tizenegyesről, illetve arról, hogy előtte

kő-papír-olló játékkal döntötték el, melyikük rúgja a büntetőt, Szoboszlai azt mondta, "ez nem az egóról szólt".

"Mindketten szerettük volna elvállalni, én pedig

kihagyta, de majd a következőt be fogja rúgni. Szerintem ha gól lett volna belőle, akkor ez az egész nem lenne ekkora ügy" - nyilatkozta Szoboszlai.

Sallai Roland kihagyta a büntetőt Fotó: Polyák Attila - Origo

Sallai hasonló véleményen volt. Kiemelte, hogy mindketten erős személyiségek, ezért valamilyen módon el akarták dönteni, hogy ki áll oda a büntetőhöz.

"Lehetséges, hogy legközelebb nem teszünk így, de én a következő alkalommal is elvállalom a tizenegyest"

- jelentette ki a szélső, aki az egész mérkőzést tekintve úgy vélte, voltak kisebb hibák a magyar együttes játékában, ezeket ki kell javítaniuk a hétfői találkozóra, amelyen Bulgária lesz az ellenfél Európa-bajnoki selejtezőn.