Valter Attila az Origónak: Már-már éreztem a siker ízét

Mennyire bosszantja még, ami pénteken történt a cél előtt, túltette már magát rajta?
Ez egy darabig még bosszantani fog. Muszáj is, hogy bosszantson, különben minek csinálnám, mi hajtana előre? Nagyon közel volt a győzelem,

Tudtam, hogy nehéz lesz őket megverni, pont ezt is rontottam el a végén, hogy túltaktikáztam kicsit. Én voltam talán a legerősebb a csoportban, talán többet kellett volna vállalnom, vagy egy kamikaze támadást, és addig nyomni, míg le nem szakadnak. Talán lett volna esélyem, de kockázatos lett volna. Utólag könnyű okosnak lenni, ott úgy éreztem, jók a lábaim, jó lehetek a sprintben, de nem alakult számomra szerencsésen a vége, ezzel pedig már nincs mit csinálni. Meg tudtam mutatni, hogy tudok küzdeni a győzelemért és a harmadik hét végén is van esélyem nyerni, ennek nagyon örülök.

Mi történt az elmúlt pár napban, hogy ennyire felszabadultan tudott versenyezni?
Fejben tudatosan kellett összeraknom magam. Nagyon stresszeltem az elmúlt két hétben. Magyarországon egyáltalán nem izgultam, ott százszázalékos élveztem mindent, utána tudtam, még sok van hátra, nem kell izgulni, de fokozatosan nőtt a stressz. Félúton azt éreztem, nem azok a lábak vannak, mint amire számítottam, nem úgy megy a verseny és ez óriási stresszt rakott rám.

Rá kellett jönnöm, hogy vissza kell térnem oda, hogy élvezzem a szakaszt, és attól, hogy nem nyerek, attól még itt vagyok a világ legnagyobb kerékpárversenyén. 23 évesen ez a harmadik Grand Tourom, úgyhogy legyenek elvárásaim, csak nem irreálisak. Ha nem sikerül, az nem azt jelenti, hogy nem tettem meg mindent. Mindent megtettem, jól versenyeztem, jól felkészültem, kellett egy ilyen váltás fejben, azóta jobban érzem magam sokkal.

Szlovéniában a hegy tele volt magyarokkal, ez mennyire segített?
Nagyon segítettek a szurkolók. Napok óta gyűlik a magyar tömeg, közelebb volt ez, mint az eddigi szakaszok. Nagyon örültem, figyeltem a zászlókat merre állnak, olasz vagy magyar, de szerintem több volt a magyar. Most is sokan kiabáltak, biztosan magyarok, mert az olaszok másképp mondják a nevem. A pénteki szakaszon talán mutatta a tévé, volt egy szurkoló, aki nagyon lelkesen futott mellettem egy zászlóval, de ez nagyon balesetveszélyes. Lehet agresszívnek tűnt a tévéből, de csak megérintettem, szépen kértem, hogy hagyja ezt abba, mert ez nem hatásos, nem így kell szurkolni. De örülök, hogy így átélik az emberek.

Mik a tervek az utolsó hegyi szakaszra?
Nem a túlélés. Ha olyan lábaim vannak, mint tegnap, akkor próbálkozni akarok. Ma sokkal inkább az összetett menők akarnak majd nyerni, pici esélyt adok a szökésre, de arra még kisebb az esély, hogy majd Carapazt megverem az utolsó hegyen, így ma is próbálkozni fogok szökésbe kerülni, de nehéz lesz, mert aki él és mozog az ma menni akar majd, mert mikor ha nem ma. Ma is nagy háború lesz, ha nem sikerül szökni, akkor minél tovább próbálok az élmezőnyben maradni.

Peák Barnabás elmondta, mindig figyel a magyar szóra, fantasztikus érzés, amikor látja, hogy a magyaroknak szurkolnak.

„Ha szurkolnak vagy látom a zászlót, ha épp nem nyélen megyek mindig integetek, mosolygok, mert ez nagyon különleges, A hegyi szakaszokon nekem nem a győzelem a cél, hanem hogy beérjek, hogy utána tovább tudjam segíteni a csapattársaimat, szóval nekem ez ilyenkor belefér" – mondta Peák, aki nagyon népszerű lett a külföldi újságírók körében a vicces bejegyzéseivel.

„Nem figyelem, de sok új követőm van. Nyilván a Giro miatt több figyelmet kapunk, de úgy érzem, igazán az lesz a nagy bumm, ha jó eredményt érek el, nekem ez a célom. Örülök, hogy a vicces tweetek tetszenek az embereknek, de mással is szeretném majd felhívni magamra a figyelmet. Örülök, ha az embereknek tetszik a humorom."

Szombaton a Belluno és Marmolada közötti 167 kilométer és újabb hegyi befutó vár mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - vasárnap a 17,4 kilométer hosszú veronai időfutammal fejeződik be.