F1: „A győzelem a cél” – Russell bízik a monacói esőben

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 21:07
null
Russell úgy érzi, az eső remek helyzetbe hozhatja (Fotó: AFP)
Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Monacói Nagydíj időmérőjén. A monacói természetesen nagyon örült az eredménynek, és bízik benne, hogy ezúttal összejön a győzelem. A másodikként záró Carlos Sainz Jr. sajnálja az elszalasztott lehetőséget, míg az utolsó gyors körén falba szálló Sergio Pérez szerint jobb munkát is végezhettek volna szombaton. A vb-éllovas Max Verstappen nem elégedett a negyedik hellyel, a hatodik rajtkockát megszerző George Russell pedig bízik az esőben, és a győzelmet célozza meg vasárnap.

 

 

Charles Leclerc egyelőre meglehetősen magabiztos hazai pályán: a monacói a harmadik szabadedzés kivételével valamennyi tréningen, illetve az időmérő mindhárom szakaszában az élen zárt, s az idén ötödik alkalommal szerezte meg a pole pozíciót.

Noha Monte-Carlóban meglehetősen meghatározó a rajtpozíció, és a versenyzőt segítheti az is, hogy a csapattárs, Carlos Sainz Jr. rugaszkodhat el mellőle, Leclerc korántsem lehet nyugodt, hiszen példátlan pechszériája van a hercegségben. A versenyző még egyszer sem látta meg a kockás zászlót hazai közönség előtt, ráadásul tavaly hiába bizonyult a leggyorsabbnak a kvalifikáción, végül nem tudott elindulni a másnapi futamon. Most viszont megtörné a monacói átkot.

68. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:14.531
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.656
MÁJUS 28., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Pérez 1:12.476
Időmérő 1. Leclerc 1:11.376
MÁJUS 29., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 12. 13.00Azeri Nagydíj, Baki
Június 19., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 3., 16.00Brit Nagydíj, Silverstone

Nagyon különleges érzés, hihetetlenül boldog vagyok! Eddig nagyon sima a hétvégénk, tudtam, hogy az autóban megvan a tempó, nekem csak el kellett végeznem a munkát. Tökéletesen alakult, és a piros zászló előtti utolsó gyors köröm is nagyon jól sikerült. A kocsi csodálatos, és nagyszerű, hogy Carlos itt van velem az első sorban" – jelentette ki Leclerc, akit arról is kérdeztek, mire számít a várhatóan esős versenyen.

„Száraz körülmények között minden kiszámíthatóbb, de bármi is legyen, versenyképesek leszünk" – tette hozzá magabiztosan.

A második rajtkockát tehát Sainz sajátította ki, igaz, az ő időmérője már nem alakult olyan simán, mint a csapattársé. Ő ugyanis gyors körön volt, amikor nem sokkal előtte Sergio Pérez eltalálta a falat, és már nem tudta elkerülni a Red Bullt. A balesetben mindkét autó sérült, és piros zászlóval véget vetettek a kvalifikációnak. A spanyol úgy érezte, akár a pole-ra is esélye nyílhatott volna, ha nincs az incidens.

Pérez előttem szállt a falba, amikor a gyors körömet teljesítettem. A nyolcas kanyarban villant előttem a sárga zászló, és én azonnal beletapostam a fékbe, mindent megtettem, hogy elkerüljem az ütközést, de megcsúsztam. Nagy kár, hogy megint egy piros zászló vetett véget az időmérőnek, ami megfosztott a lehetőségtől, hogy harcba szálljak az elsőségért. Tipikus Monaco."

Úgy éreztem, nagyon jó a tempóm, és folyamatosan javultunk a kvalifikációig. Sosem tudjuk már meg, mire lehettünk volna képesek, de az biztos, hogy nagyon jól éreztem magam az autóban. A munkát vasárnap kell befejezni. Úgy hiszem, nagyon jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy remek eredményt szállítsunk a csapatnak. A kocsi egész hétvégén csodásan mozgott."

Harmadikként az utolsó gyors körén hibázó és a falat is eltaláló Pérez zárt, aki idén már másodszor kvalifikálta magát a csapattárs, Max Verstappen elé.

„Nagy káosz volt, egyesek nem tartották magukat a deltaidőhöz, és én végül nem is tudtam a megfelelő működési tartományba hozni a gumijaimat. Már az egyes kanyarban is majdnem elvesztettem az irányítást. Azt hittem, a kör előrehaladtával felmelegednek, de nem így történt. Ennek ellenére közel voltam az időmhöz, és azon voltam, hogy javítsak."

„A nyolcas kanyar végig nehézséget okozott számomra, szóval megpróbáltam elébe menni a kanyarnak, korán gázra léptem, ám nem működött, és azonnal éreztem, hogy a hátsó gumik nem tapadnak be. Megpróbáltam korrigálni, azonban végül elvesztettem a kontrollt. Eléggé meglepett, hogy Sainz nekem jött. Nagy kár, hogy így alakult. Sajnálom Sainzot és a többi srácot is, de Monaco ilyen."

„Úgy gondolom, lett volna még bennünk, de nem igazán tudtunk harcba szállni a gumistratégiánk okán. Ahhoz, hogy pole-t szerezz, maximalizálnod kell mindent, és én úgy érzem, jobban is végezhettük volna a munkát, főleg a kivezető köreinken."

„Összességében a Ferrari előttünk jár Monacóban, ám meglátjuk, hogyan alakul a verseny. Hosszú futam vár ránk, és bár a rajpozíció nagyon meghatározó, a hétvége kezdetétől fogva versenyképesek vagyunk."

Verstappen az egész hétvégén nem igazán találta a ritmust Monaco utcáin, a holland mindhárom edzésen és az időmérőn is a negyedik helyen zárt, s valamennyi alkalommal alulmaradt a házon belüli csatában. Noha a pilóta tudja, hogy a pole-ra nem lett volna esélye, meglátása szerint a második pozíciót elcsíphette volna, ha nincs a piros zászló.

Kissé nehézkes hétvégém van, de jó úton jártunk, és a Q3-ban jobbnak érződött a helyzet. Az utolsó menetnél kicsit más taktikát választottunk, mint a többi autó körülöttünk, és szerintem ez bevált. Jó körön voltam, aztán jött a piros zászló. Szerencsétlenül jött ki, jobb eredményt is elérhettünk volna a negyedik helynél. Nem a pole-t, mert Charles túl erős volt ma, viszonta második helyrejó lettem volna."

George Russell hatodik helyen zárt az időmérőn, és nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a győzelmet. A brit a vasárnapra ígért esőben bízik, ami könnyen megkavarhatja az esélyeket Monacóban.

Nagy kockázat, nagy nyereség, erre a stratégiára van most szükségünk. Meg kell kockáztatnunk. Ha elvesztünk egy ötödik vagy hatodik helyet, egyáltalán nem ideális, de nem is jelenti a világ végét. Mindent felteszünk, és a győzelem a cél. Nem gyakran jelentesz ki ilyesmit a hatodik rajthelyről, ám nagyon úgy néz ki, hogy esni fog a versenyen."

MONACÓI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:11.376 átlag: 6.6 km/ó
2. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:11.601 0.225 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:11.629 0.253
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:11.666 0.290
5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:11.849 0.473
6. George Russell brit Mercedes 1:12.112 0.736
7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:12.247 0.871
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.560 1.184
9. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:12.732 1.356
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:13.047 1.671
11. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:12.797 0.933
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:12.909 1.045
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:12.921 1.057
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:12.964 1.100
15. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:13.081 1.217
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:13.611 1.042
17. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:13.660 1.091
18. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:13.678 1.109
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:14.403 1.834
20. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:15.606 3.037
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Leclerc 1:12.569 1. Leclerc 1:11.864
2. Sainz 1:12.616 2. Pérez 1:11.954
3. Russell 1:12.787 3. Sainz 1:12.074
4. Ocon 1:12.848 4. Verstappen 1:12.117
5. Norris 1:12.927 5. Norris 1:12.266
6. Verstappen 1:12.993 6. Ocon 1:12.528
7. Pérez 1:13.004 7. Hamilton 1:12.595
8. Magnussen 1:13.069 8. Vettel 1:12.613
9. Cunoda 1:13.110 9. Russell 1:12.617
10. Vettel 1:13.313 10. Alonso 1:12.688
11. Ricciardo 1:13.338 11. Cunoda 1:12.797
12. Alonso 1:13.394 12. Bottas 1:12.909
13. Hamilton 1:13.444 13. Magnussen 1:12.921
14. Schumacher 1:13.469 14. Ricciardo 1:12.964
15. Bottas 1:13.541 15. Schumacher 1:13.081
16. Albon 1:13.611
17. Gasly 1:13.660
18. Stroll 1:13.678
19. Latifi 1:14.403
20.Csou1:15.606
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik