F1: Leclerc motorgondok miatt maradt le; a Mercedes optimista

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 21:13
null
Leclerc problémamentes napra vágyik (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. zárt az élen a Formula–1-es Brit Nagydíj egyetlen értékelhető szabadedzésén, hiszen az elsőn a felemás időjárás okán a mezőny fele mért kört sem teljesített. A spanyol összességében elégedett volt a Ferrarival, nem úgy, mint a több gonddal is küzdő és végül ötödikként végző Charles Leclerc, aki végre problémamentes napra vágyik. Noha Lewis Hamilton ezúttal is panaszkodott a pattogásra, úgy érzi, sikerült javulniuk, míg Max Verstappent egyáltalán nem lepte meg a Scuderia gyorsasága, szerinte versenyben vannak.

 

 

Az első szabadedzés még felemás időt hozott Silverstone-ban, és a mezőny fele nem is teljesített mért kört, nem úgy, mint a napsütésben lezajló második tréningen, amely Carlos Sainz Jr. elsőségét hozta. A spanyol 163 ezreddel előzte meg a második Lewis Hamiltont, míg az ötödikként végző Charles Leclerc lemaradása 462 ezred volt.

„Elég mozgalmasan alakult a második tréning, miután az elsőn alig tudtunk körözni. Eléggé intenzív programot kellett teljesítenünk, hogy feltérképezzük az egykörös, illetve a versenytempónkat. A szél ráadásul elég nagy kihívást jelentetett, hiszen nehézzé tette a helyes egyensúly megtalálását a nagy tempójú kanyarokban, illetve hogy milyen kompromisszumokat kössünk az alacsonyabb tempójú szakaszokon a megfelelő gumihasználat érdekében. Összességében gyorsak voltunk, ugyanakkor úgy érzem, még van tér a javulásra."

„Az időmérő szombaton érdekes lehet a várható időjárás miatt, szóval az a néhány vizes pályán megtett kör még nagyon hasznos is lehet. Kíváncsian várom, mit tartogat a holnap" – mondta a spanyol.

73. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:42.249
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:28.942
JÚLIUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 13.00–14.00
Időmérő 16.00–17.00
JÚLIUS 3, VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 10., 15.00 Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 24., 15.00
Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 31., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród

Hamilton mindkét pénteki gyakorláson a második helyen zárt a többek között új padlólemezt is felvonultató Mercedesszel, igaz, a frissítések, úgy tűnik, továbbra sem oldották meg a pattogást, hiszen a hétszeres világbajnok alatt meglehetősen ugrált a W13-as a magas tempójú kanyarokban.

„Jó nap volt. Kár, hogy az első edzésen nem tudtunk túl sok időt az autóban tölteni, de a brit időjárás mindig különlegessé teszi, hiszen az egyik kanyarban esik, míg a másikban száraz a pálya. A 6-os és a 7-es, valamint a 9-es kanyarba menet például vizes volt az aszfalt, míg mindenhol máshol száraz. Nem maradhattál kint a köztes esőgumin, míg a slickeknek túlságosan vizes volt a pálya."

„A második tréning aztán jól alakult. A pattogás továbbra is jelen van, ráadásul nem is az egyenesben, ahol arra számítani lehetne, hanem a kanyarokban. Nem fizikailag rossz, hanem az autó és a gumik szempontjából. Még sok munkánk van vele, de úgy tűnik, némileg javult a helyzet."

„Egyszerűen nem tudsz ugyanúgy vezetni ezekkel a merev és pattogó autókkal. A pattogás hátterében leginkább a kocsi merevsége áll. Az újításoknak nincs ehhez semmi közük. A hosszú etapunk nem volt olyan erős, mint a Red Bullé vagy a Ferrarié, ám nem vagyunk mérföldekkel lemaradva. "

Az egyéni összetettet tetemes előnnyel vezető Max Verstappen az első tréingen mért időt sem futott, majd a napsütésben a negyedik helyet foglalta el a megújult Red Bull-lal. A holland lemaradása 207 ezred volt, míg a csapattárs, Sergio Pérez a hetedik pozícióban zárt.

Sosem könnyű azután, hogy nem tudsz körözni az első szabadedzésen, mivel alapvetően arra építesz. A második gyakorláson így leginkább találgatsz, ami egyáltalán nem ideális, de összességében nincs semmi gond. Tudjuk, min kell dolgoznunk, és azon leszünk, hogy az éjszaka elvégezzük a munkát. Szombatra megint esőt mondanak, teljesen mások lehetnek a körülmények, a mai nap azonban rendben volt."

„Futottunk néhány kört a lágy gumikon, az is oké volt. Ezek a nagy tempójú kanyarok viszont eléggé megviselik az abroncsokat, nagy a gumikopás. De ez mindig is így volt, nehéz menedzselni a gumikat."

„A Ferrari minden hétvégén nagyon gyors, szóval nincs semmi meglepő benne. Nem volt ez rossz nap, versenyben vagyunk " – tette hozzá a holland.

Leclerc ötödikként zárt a Ferrarival, s a hátránya a fél másodpercet közelítette a leggyorsabbnak bizonyuló márkatárs mögött – mint utóbb kiderült, a motorral gyűlt meg a baja.

Az első edzésen nem gyűjtöttünk túl sok adatot, hiszen elég kevés kört tudtunk futni az időjárás miatt, a másodikon aztán több problémával találtuk szemben magunkat. Nem tudom, hogy a közvetítésben bejátszották-e a rádióüzeneteket, a motorral voltak gondok, ami sokat rontott a vezethetőségen, de semmi súlyos, a bajok a beállításokból adódtak, szóval módosítunk rajta holnapra. Remélhetőleg szombaton problémamentes napunk lesz és kedvezően alakulnak a dolgok számunkra."

„A lágyakkal elég nehéz volt, nem éreztem magam olyan jól rajtuk, mint a közepeseken. Összességében azonban úgy érzem, hogy a teljesítmény megvan a kocsiban, ami mindenképpen pozitív hír."

Folytatás szombaton 13 órakor a harmadik szabadedzéssel.

BRIT NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:42.249 átlag: 207.411 km/ó 9 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:42.781 0.532 mp h. 10
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:42.967 0.718 8
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:43.801 1.552 7
5. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:43.895 1.646 3
6. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:46.171 3.922 4
7. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:48.161 5.912 3
8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:51.243 8.994 5
9. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:51.373 9.124 5
10. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:59.168 16.919 5
11. George Russell brit Mercedes - 2
12. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda - 3
13. Esteban Ocon francia Alpine-Renault - 2
14. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault - 1
15. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes - 1
16. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes - 4
17. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda - 3
18. Lando Norris brit McLaren-Mercedes - 4
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes - 1
20. Max Verstappen holland Red Bull-Honda - 3
BRIT NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:28.942 átlag: 238.443 km/ó 28 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.105 0.163 mp h. 21
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:29.118 0.176 29
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:29.149 0.207 18
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:29.404 0.462 25
6. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:29.695 0.753 19
7. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:29.753 0.811 17
8. George Russell brit Mercedes 1:29.799 0.857 29
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:29.902 0.960 26
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:29.942 1.000 17
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:30.000 1.058 29
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:30.057 1.115 20
13. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:30.238 1.296 12
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:30.263 1.321 14
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:30.271 1.329 27
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:30.338 1.396 29
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:30.480 1.538 27
18. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:30.510 1.568 28
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:30.609 1.667 29
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:31.326 2.384 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik