Ma temetik Törőcsik Andrást

Törőcsik András
Budapest, 2018. március 21. Törőcsik András volt válogatott labdarúgó a 75 éves Dunai Antal olimpiai bajnok, ezüstcipős labdarúgó születésnapja alkalmából rendeztt ünnepségen az újpesti városházán 2018. március 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A pályafutásához méltó temetést kap Újpesten Törőcsik András, a lila-fehér klub legendás focistája. A hosszú betegség után július 9-én, 67 esztendős korában meghalt kiválóságtól hétfő délután 14 órától vesznek búcsút a Megyeri úti temetőben, nagyjából 900 méterre a Szusza Ferenc Stadiontól.

"Noha zuglóiak vagyunk, egy percig nem volt kérdés, hol legyen a szertartás, csakis Újpesten lehet" – mondta a Borsnak „Törő" gyászoló nővére, Éva.

Törőcsik Andrást hétfőn helyezik végső nyugalomra Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A lap megtudta, hogy a temetőben is kiemelt helyen lesz a 45-szörös válogatott labdarúgó végső nyughelye. Az újpesti legendák közelébe várják a gyászolókat, oda, ahova többek között Bene Ferencet vagy Göröcs Jánost temették. Mindössze öt méterre van tőle a 2014-ben elhunyt kiváló csatár, Fekete László végső nyughelye, ez jelzésértékű is lehet, mivel Törőcsik és Fekete annak idején félelmetes párost alkottak a pályán.