Vágólapra másolva!
Gurban Gurbanov vezetőedző szerint sok gyakorlás, hit és munka van a Qarabag elmúlt nyolc évben elért sikerei mögött, de most csak a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőre koncentrál, mert a keddi visszavágón nagy küzdelem vár a játékosaira.

"Ilyen gyönyörű városban rég voltam, ráadásul ebben a stadionban játszani nagy öröm lesz mindkét csapat számára" - kezdte udvariasan a hétfői sajtótájékoztatóját a tréner a Groupama Arénában.

Gurbanov a kollégájáról, a magyar bajnokot irányító Sztanyiszlav Csercseszovról úgy szólt, hogy nagyon tiszteli őt, és kifejezetten jó embernek tartja.

A Fradit dicsérte a Qarabag edzője Forrás: Fradi.hu

"Az évek során hozzászoktunk a hosszú utazásokhoz, így már nincs hatással a játékra" - válaszolt az MTI érdeklődésére Gurbanov, akinek csapata sorozatban nyolcszor jutott el valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe. "Az első mérkőzésen hiányzó négy játékosunk közül Richard Almeida és a brazil Kady Borges visszatér az eltiltást követően, de továbbra sem számíthatok a csapatkapitány Makszim Medvegyevre és a kolumbiai Kevin Medinára".

A szakember arról is beszélt, hogy a visszavágókon a hatékony elemző munkának köszönhetően jobban szokott teljesíteni az együttese, mint az első felvonásokon. Szerinte ezúttal is minden részletre oda kell figyelni a pályán, mert nagy stratégiai küzdelem lesz.

Nagy taktikai harcra számítanak az azeriek a BL-selejtező visszavágóján Forrás: Fradi.hu

A mostani párharc keddi visszavágója - amelyet az M4 Sport közvetít - 20 órától összesítésben 1-1-es állásról indul a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL-selejtező utolsó fordulójába jut, ahol a cseh Viktoria Plzen és a moldovai Sheriff Tiraspol párharcának továbbjutójával találkozik. A vesztes átkerül az Európa-liga-selejtező utolsó fordulójába, ahol az ír Shamrock Rovers, valamint az északmacedón Skupi összecsapásának győztesével találkozik.

Az már eldőlt, hogy mindkét csapat csoportkörben szerepelhet ebben az idényben, legrosszabb esetben - két vesztes párharc esetén - a Konferencia-ligában.