Multisport Eb, atlétika: Halász óriási egyéni csúccsal második

POZSONYI SZILÁRD (München), VINCZE SZABOLCS, RÁCZ PÉTER (Budapest)POZSONYI SZILÁRD (München), VINCZE SZABOLCS, RÁCZ PÉTER (Budapest)
Vágólapra másolva!
2022.08.18. 22:02
null
Halász Bence csodálatosan szerepelt (Fotó: AFP)
Fantasztikus siker a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon: Halász Bence óriási egyéni csúccsal ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben.

 

A folyamatosan zuhogó esőben Halász Bence nagyon jól alkalmazkodott a körülményekhez: a harmadik sorozatban 80.92 méterre dobta a szert, és ezzel az élre állt. Ez egyben óriási egyéni rekordot is jelentett: korábbi csúcsa 80.15 volt, ezt a eugene-i világbajnokságon dobta.

Halász dobását ide kattintva nézheti meg!

Az olimpiai bajnok lengyel Wojciech Nowicki rögtön utána 80.91-et dobott, így egyetlen centivel Halász maradt az élen. A másik lengyel, az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek két rontott kísérlet után 78.43-mal a negyedik helyen állt „félidőben”, azaz három kísérlet után.

Sajnos az ötödik sorozatban Nowicki kereken 82 méterre vetette a kalapácsot – ez a világ idei legjobb eredménye.

Halász már nem tudott javítani az utolsó körben, de így is fantasztikus eredmény az egyéni rekord és az ezüstérem.

MINIINTERJÚ HALÁSZ BENCÉVEL

– Tegnap beszéltünk az esőről, azt mondta, ön szerint nem lesz. Mégis lett.
– És azt is, hogy én amúgy szeretem az esőt. Ezúttal is jól jött, mondjuk más kérdés, hogy húsz perccel a bevezetés előtt megfogtak minket, hogy maradjunk még a fedett részeken, hogy várjunk. Az kicsit kizökkenti az embert, de úgy gondolom, sikerült ezen felülkerekedni. Az esőtől kicsit csúszós volt a pálya és a kalapács, ez a többiek dobásain is meglátszott. Úgy gondolom, az döntött, ki tud ezeken a nehézségeken jobban felülkerekedni.

– Újabb egyéni csúcs, 80.92, egészen fantasztikus teljesítmény.
– Elképesztő, hogy így sikerült. Szerintem még ebben is maradt több, nem is éreztem, hogy ilyen nagyot dobtam. Éreztem, hogy jó, jó, de azt nem, hogy ekkora... Amikor megláttam az eredményt, meglepődtem. De nem álltam meg, tovább akartam javítani rajta, nyomni, ahogy a csövön kifér, lesz, ami lesz.

– Wojciech Nowickit a világ idei legjobb dobására kényszerítette, ez milyen érzés?
– Ebből is látszik, hogy milyen színvonalas verseny volt, még így is. Szegény Pawel Fajdek nem jutott nyolcvan fölé, de elképesztően erős a mezőny, ez ismét bebizonyosodott.

MULTISPORT EB, MÜNCHEN
ATLÉTIKA
Férfi kalapácsvetés, döntő

1. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 82.00
2. Halász Bence (Magyarország) 80.92
3. Eivind Henriksen (Norvégia) 79.45

A többi magyar atléta szerepléséről

Magyar sikerekkel indult a csütörtök, ugyanis a gerelyhajító Szilágyi Réka (DSC-SI) bejutott a versenyszám szombati döntőjébe. A selejtező izgalmasan alakult, Szilágyi mindössze egyetlen centiméterrel előzte meg összesítésben az ukrán Hanna Hackót, így tudta megcsípni a továbbjutást. Rajta kívül Huller Dánielnek (VSD) is sikerült még egy kört mennie, 1:47.19-cel a hatodik idővel ért célba a nyolcszáz méter első előfutamában, ami, mint kiderült, messze a legerősebb volt, így a magyar futó összesítésben is megőrizte a hatodik helyét.

A leginkább biztató azonban a hétpróbázó Krizsán Xénia (MTK Budapest) versenyzése volt, akinek egy hónapja nem sikerült jól a világbajnokság, de az Európa-bajnokság első napján már stabilabb teljesítményt nyújtott, összesítésben kilencedik helyen állt. Csütörtökön aztán megmutatta, milyen az a Krizsán, aki Götzisben országos csúcsot ért el. A távolugrás kritikus volt, hiszen Eugene-ben éppen ezt szúrta el három érvénytelen kísérlettel, ezúttal viszont már elsőre 615-öt ugrott, ami azért nem biztonsági kísérlet volt, és másodikként végzett vele a csoportjában.

A gerelyhajításban 50.38-as kísérletével maga mögé utasította a komplett mezőnyt, amely a legvége előtt igencsak megcsappant, tizenöten maradtak a huszonháromból, többek között a végső győzelemre is esélyes holland Anouk Vetter is feladta a versenyt Achilles-ín-sérülés miatt, az osztrák Ivona Dadicot pedig még az első nap végén, a kétszáz méter után pályaátlépés miatt kizárták, ami ellen hiába fellebbezett. Krizsán így az utolsó versenyszám, a nyolcszáz előtt már a hatodik helyen állt összesítésben, a német Sophie Weissenberg csak 41, a belga Noor Vidts pedig 76 ponttal előzte meg, azaz egyikük sem volt elérhetetlen távolságban, főleg az előbbi, aki nem is különösebben erős nyolcszázon.

Mivel Weissenberg nem állt rajthoz az utolsó versenyszámban, tudni lehetett, ha Krizsán célba ér, feljön az ötödik helyre, és pontosan ez volt a forgatókönyv, a magyar atléta remek futással a harmadik helyen ért célba, így az ötödik helyen zárt az Európa-bajnokságon. A hétpróbát újra a belga Nafissatou Thiam nyerte meg, aki szinte biztos győztesnek tekinthető minden versenyen, amelyen elindul.

ÉRTÉKELÉSEK
KRIZSÁN Xénia, Európa-bajnoki 5. helyezett hétpróbázó: – Belülről olyan volt a nyolcszáz méter, mintha végig sprinteltünk volna. Vizes volt a pálya, de nem zavart. Elölről és hátulról is felcsapták rám a vizet, de ilyenkor ezt kizárjuk a tudatunkból. Nem vagyok annyira elégedett az összetett teljesítményemmel, nehéz év van mögöttem, és minden tusában húsz-harminc-ötven pontot otthagytam. A helyezésemnek örülök, ezt az ötödik helyet a kiutazás előtt valószínűleg aláírtam volna.
WAGNER-GYÜRKÉS Viktória, Európa-bajnoki 9. helyezett (5000 méter): – Versenyző vagyok, bosszant, hogy elérhető távolságra volt a pontszerző nyolcadik hely, de ez a legkevesebb. Ez volt az eddigi legjobb helyezésem, egyéni csúccsal, ennél többet nem is kívánhatnék. Ideális volt, hogy vitt magával a mezőny és a hangulat, azt sem tudtam, hol tartunk, mennyi idő telt el. Hatalmas élmény újra ennyi szurkoló előtt versenyezni, főleg az elmúlt két év után, nem is emlékszem rá, mikor volt utoljára ilyen.

EREDMÉNYEK
Férfiak. 200 m, előfutamok: ...17. Máté Tamás (magyar) 20.94, nem jutott tovább. 800 m, előfutamok: ...6. Huller Dániel (magyar) 1:47.19, továbbjutott a középdöntőbe. 1500 m. Európa-bajnok: Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 3:32.76, 2. Jake Heyward (Nagy-Britannia) 3:34.44, 3. Mario García (Spanyolország) 3:34.88. Magas. Eb: Gianmarco Tamberi (Olaszország) 230, 2. Tobias Potye (Németország) 227, 3. Andrij Procenko (Ukrajna) 227
Nők. 800 m, előfutamok: ...14. Bartha-Kéri Bianka (magyar) 2:02.99, nem jutott tovább. 5000 m. Eb: Konstanze Klosterhalfen (Németország) 14:50.47, 2. Yasemin Can (Törökország) 14:56.91, 3. Eilish McColgan (Nagy-Britannia) 14:59.34, ...9. Wagner-Gyürkés Viktória (Magyarország) 15:16.11. 3000 m akadály, előfutamok: ...25. Vindics-Tóth Lili Anna (magyar) 10:08.18, nem jutott döntőbe. Távol. Eb: Ivana Vuleta (Szerbia) 706 (+0.3), 2. Malaika Mihambo (Németország) 703 (–0.5), 3. Jazmin Sawyers (Nagy-Britannia) 680 (+1.0). Gerely, selejtező: ...12. Szilágyi Réka (magyar) 57.40, bejutott a döntőbe. Hétpróba. Eb: Nafissatou Thiam (Belgium) 6628 pont, 2. Adrianna Sulek (Lengyelország) 6532 pont, 3. Annik Kälin (Svájc) 6515 pont, ...5. Krizsán Xénia (Magyarország) 6372 pont (távol: 615, 8., gerely: 50.38, 1., 800 m: 2:10.90, 3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik