Ekl: „Dárdai kilőtte a Kölnt” – német lapszemle

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 09:17
null
Dárdai Pál hatalmas gólját is kiemeli a német média (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Fehérvár FC hatalmas meglepetésre legyőzte idegenben a német Bundesligában szereplő 1. FC Kölnt az Európa-konferencialiga rájátszásának első mérkőzésén. A német lapok szerint a székesfehérváriak sokkolták a Kölnt, azonban a párharc szerintük még koránt sincs lefutva.

 

„Dárdai kilőtte a Kölnt” – ezzel a címmel hozta le az 1. FC Köln–Fehérvár FC mérkőzésről szóló beszámolóját a német Bild. A szaklap szerint a mérkőzés jól indult a hazaiak szempontjából, azonban a piros lap után a Kölnt „felfalták”. Az újságírók „8 perc alatti kiütésről” írnak, viszont megjegyzik, hogy a németek az emberhátrány ellenére is sokat támadtak a második félidőben, és a párharc még nem dőlt el.

A Kicker arról ír, hogy Julian Chabot kiállítása volt az, ami mindent megváltoztatott. A Bildhez hasonlóan arról számol be, hogy a Köln jobban kezdett, azonban a fehérváriak feltüzelték magukat a 20. perc után és megfordították a mérkőzést.

„A korai kiesés fenyegeti a Kölnt” – írja a sport1.de. A lapnál úgy látják, hogy meglepetést okozott a Fehérvár az idegenbeli győzelemmel. Beszámolójukban azt is megemlítik, hogy a német klubnak nagy szüksége lenne a csoportkörbe jutásért járó pénzre, mivel az anyagi helyzete jelenleg nem a legfényesebb.

A Die Welt szerint nagy nyomás alatt kell majd a Kölnnek játszania a visszavágón. A lap kiemeli, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballozott a Bundesligában szereplő együttes, viszont a piros lapig jobb volt a Fehérvárnál.

„Csalódással kezdődött a kölniek visszatérése Európába” – áll a Kölner Stadt-Anzeiger címlapján. A helyi újságban kiemelik, hogy nagy volt a zavar a hazaiak védelmében. Emellett azt írják, hogy a lendületes játékuk ellenére nem tudtak egyenlíteni, így hátrányban várhatják a visszavágót.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉS
1. FC Köln (német)–Mol Fehérvár FC 1–2 (1–2)
Köln,RheinEnergieStadion,45 000néző.Vezette:Tiago Martins (portugál)
1. FC Köln:
Schwäbe – Schmitz, Hübers, Chabot, Pedersen (Kilian, a szünetben) – Szkiri, Hector – Thielmann (Maina, 60.), Ljubicic (Olesen, 76.), Kainz (Adamjan, 76.) – Dietz (Tigges, 76.).Vezetőedző:Steffen Baumgart
Mol Fehérvár FC:
Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov, Hangya – Bamgboye (Lednev, 85.), Rúben Pinto (Pokorny, 90+4.), Fiola, Dárdai P. (Heister, 80.) – Zivzivadze (Lüftner, 90+4.).Vezetőedző:Michael Boris
Gólszerző:Dietz (13.), ill. Zivzivadze (33.), Dárdai P. (40.)
Kiállítva:Chabot (20.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik