MU: Ancelotti marasztalná, de Casemiro hamarosan orvosin lesz – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 10:30
null
Ancelotti még nem mondott le Casemiróról (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United labdarúgócsapata 60 millió euróért szerződtetné a Real Madrid brazil középpályását, Casemirót. A Marca csütörtökön arról írt, hogy a felek már mindenben megegyeztek egymással, s a 30 éves futballista hamarosan az orvosi vizsgálatokon is átesik.

 

„Casemiro valószínűleg az utolsó óráit tölti a Real Madrid játékosaként” – írja a Marca enyhén lemondóan, ugyanakkor elfogadóan. A spanyol lap szerint a Manchester Unitednek a klubbal és a brazil védekező középpályással is sikerült megegyeznie, így pénteken már az orvosi vizsgálatokon is áteshet az ötszörös BL-győztes játékos.

A „királyiaknál” állítólag egyetlen személy van, aki még most is abban reménykedik, hogy megakadályozhatja az átigazolást: Carlo Ancelotti. Az olasz tréner szeretné meggyőzni Casemirót, hogy maradjon a Realban – ez nem meglepő, a 30 éves középpályás hosszú évek óta a madridiak egyik legbiztosabb pontja a középpályán.

A megállapodás egyébként annyiban változott a klubok között, hogy az eredetileg megbeszélt 60 millió euró helyett a vételi ár közelebb lesz a 70 millióhoz.


A Manchester United az idei nyári átigazolási időszakban ilyen gyorsan még nem cselekedett: kedden röppentek fel az első hírek Casemiro lehetséges átigazolásáról, s amennyiben hihetünk a spanyol és az angol sajtóhíreknek, három nap alatt sikerült is nyélbe ütni az üzletet.

Az MU első számú célpontja a középpályára Frenkie de Jong volt, ám az FC Barcelona holland középpályásának esze ágában sem volt az Old Traffordra igazolni.

Az Erik ten Hag-éra borzalmasan kezdődött Manchesterben: az első két forduló után nulla ponttal a tabella utolsó helyén áll az MU.

Továbbra is kérdéses, mi lesz Cristiano Ronaldóval, akit legutóbb a Borussia Dortmunddal hoztak szóba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik