Bayern: Cristiano Ronaldo érkezik? Kahn reagált a pletykára

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 17:13
Miután Cristiano Ronaldon szerződést bontott a Manchester Uniteddel, szinte minden nagyobb európai csapattal összeboronálták már a portugál klasszist. Legutóbb épp a Bayern München érdeklődéséről lehetett hallani, erre a pletykára reagált most Oliver Kahn, a bajorok vezérigazgatója.

Mint arról beszámoltunk, november 22-én közös nyilatkozatot adott ki Cristiano Ronaldo és a Manchester United, amelyben közölték a szurkolókkal, közös megegyezéssel szerződést bontottak a „vörös ördögök” a jelenleg a vb-n szereplő portugállal.november 22-én közös nyilatkozatot adott ki Cristiano Ronaldo és a Manchester United, amelyben közölték a szurkolókkal, közös megegyezéssel szerződést bontottak a „vörös ördögök” a jelenleg a vb-n szereplő portugállal.

Ezután persze azonnal beindultak a találgatások, hol folytathatja a klasszis támadó.

Az egyik legkézenfekvőbb ötlet a Bundesliga, így a Bayern München volt, hiszen Ronaldo mindig is büszke volt arra, hogy bármely országban és ligában fel tud érni a csúcsra – Németországban pedig eddig még nem játszott.

Cristiano Ronaldo a Bayern Münchenben? Itt a válasz! (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo a Bayern Münchenben? Itt a válasz! (Fotó: Getty Images)

Most Oliver Kahn, a bajorok ikonja és jelenlegi vezérigazgatója reagált a pletykára hivatalosan.

„Egyértelmű céljaink és egyértelmű elveink vannak, amik alapján összerakjuk a keretet” – kezdte a német Sky Sportnak nyilatkozó Oliver Kahn.

„Az nem kérdés, hogy a Bayern Münchennél mindannyian elismerjük Cristiano Ronaldo képességeit. Mind imádjuk, de a szerződtetése egyszerűen nem illik bele a klub jelenlegi terveibe” – zárta le egyértelműen a találgatásokat a kapuslegenda.

Mivel a Bayernen kívül nem nagyon van olyan csapat a német élvonalban, amely akár megfelezve ki tudná fizetni Cristiano Ronaldo bérét, ezzel nagy valószínűséggel kijelenthető: nem a Bundesligában folytatja a portugál.

Bár a pletykákat továbbra is érdemes kétkedéssel fogadni, a legfrissebb hírek szerint a francia PSG, az angol Newcastle és Chelsea, az olasz AS Roma, a török Galatasaray, az egyesült államokbeli Inter Miami, és Ronaldo nevelőcsapata, a portugál Sporting gondolkodik jelenleg azon, össze lehetne-e hozni az átigazolást…

Választ a világbajnokság vége előtt szinte biztosan nem fogunk kapni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik