Brazil csodafoci és horvát csúcsdöntések a pályán, rémisztő és gyönyörű emberek a lelátón

fbl TOPSHOTS Horizontal
A brazilok sikere után jött a szamba
Vágólapra másolva!
Két újabb válogatott került be a katari labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe, ráadásul nem is akármilyen módon. Mégsem rajtuk volt a kizárólagos figyelem, ugyanis Cristiano Ronaldo, Robert Lewandowski és Erling Haaland játék nélkül is a hétfő főszereplőivé váltak.
Vágólapra másolva!

Noha Cristiano Ronaldo csak kedden lép pályára – már ha egyáltalán ez megtörténik, ugyanis a szövetségi kapitány és a portugálok nagy része sem ezt akarja –, az ötszörös aranylabdás támadó már hétfőn is főszerepet kapott, hiszen egy fényképpel lebukott, amely elárulta, hogy hol folytathatja a klubkarrierjét.

Szintén nem a hétfői eseményekhez kötődtek a nyakláncot viselő Jules Koundéról, az első tizenegyesét kihagyó Robert Lewandowskiról és a Kylian Mbappé teljesítménye miatt bosszankodó Erling Haalandról készült mémek.

A helyszíni tudósítónktól megtudhattuk, hogy kitől rettegnek az emberek a katari lelátókon, majd a Japán-Horvátország nyolcaddöntőn az is kiderült, hogy kiért vannak oda a szurkolók.

Ivana Knöll megint minden tekintetet magára vonzott a nézőtéren Forrás: AFP/Adrian Dennis

A legutóbbi vb ezüstérmese óriási csatában, tizenegyespárbajban tudta legyőzni az ázsiaiakat. A meccs hőse Dominik Livakovic volt, aki a vb-történelem 3. kapusa lett, aki büntetőpárbajban 3 tizenegyest is kivédett. Szintén vb-csúcsot döntött Marcelo Brozovic, aki a futómennyiségben a saját oroszországi rekordját múlta felül, miután 16,7 km-t futott a 120 perc során.

Az esti nyolcaddöntőben Dél-Korea hősi halált halt, de Brazília a vb-k történetének egyik legjobb félidejét produkálta az első játékrészben, a négy varázslatos gól ráadásul még Titét is táncra perdítette, majd Pelének is üzenetet küldött a válogatott.

A két hétfői mérkőzésről készült podcastünket meghallgathatja ITT és ITT.