Vágólapra másolva!
Tavaly októberben valósággal sokkolta a közvéleményt az a videó, amelyben hallható, hogy Véber György, az Újpest FC utolsó bajnokcsapatának futballistája nyomdafestéket nem tűrő szavakkal sértegeti az irányítására bízott U19-es csapat futballistáit. Véber György az eset óta most szólalt meg először hosszabban az ügyről.

Véber György soha ment a szomszédba egy-egy obszcén kifejezésért, ha arról volt szó, hogy jobb játékra sarkallja az övéit. Akkor viszont a kelleténél is jobban elragadtatta magát.

Az október 1-én, az MTK U19-es csapata ellen játszott találkozón (1-1) a saját futballistáit szapulta.

A szakember akkor az Újpest internetes oldalán kért elnézést, a klub írásbeli figyelmeztetésben részesített, viszont

az MLSZ Fegyelmi Bizottsága februárig eltiltotta az edzőt.

Véber György megszólatl az újpesti botrányról Forrás: MTI

Véber György az eset óta most szólalt meg először hosszabban az ügyről. Az edző az Újpest honlapjának adott hosszabb interjút, ebben pedig a botrányos ügyre is kitértek. A csapat kiválóan szerepel az eltiltása óta, Véber pedig ezt a sajátos humorával konstatálta:

„Azóta menetelnek. A viccet félretéve, az ominózus ügy kirobbanása után hat meccsből ötöt megnyertek

és egy döntetlent játszottak. Így összességében 18-2-es gólkülönbséggel zárták ezt az időszakot.

Szóval jót is tett az az emlékezetes monológom, ami egyébként ténylegesen nekik szólt.

A kialakult helyzet a napi munkát abszolút nem érintette. A legtöbbet számomra az adta ebben a nehéz szituációban, hogy

Azt gondolom, hogy ez az attitűd az, ami igazán megmutatja, hogy milyen kapcsolat van az edzői stáb és a játékosok között."