Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a címvédő Real Madrid 0-0-s döntetlent játszott a Real Sociedad csapatával a Santiago Bernabéu Stadionban.

A baszk együttes néhány napon belül másodszor került szembe komoly kihívással, ugyanis szerda este a La Ligában listavezető Barcelona otthonában vendégeskedett a spanyol Király Kupa negyeddöntőjében, és 1-0-s vereségével búcsúzott. Pedig azt megelőzően a legutóbbi kilenc tétmérkőzését megnyerte, ami a klub történetének leghosszabb sikerszériája volt.

A madridiak pályaválasztásával a két csapat legutóbbi négy meccséből a Sociedadnak kétszer is sikerült pontot vagy pontokat szereznie: 2021 márciusában 1-1 lett a vége, 2019 januárjában pedig 2-0-ra nyertek a vendégek.

A baszk csapat agresszívan kezdte a találkozót, a madridi csapat nem is nagyon találta a ritmust az első negyedórában, ennek ellenére a 15. percben majdnem megszerezte a vezetést.

A brazil válogatott Vinícius Júnior egy kiosztott köténnyel ziccerbe került, megnézte a hosszú alsót, de a tekerése néhány centivel elkerülte a bal alsó sarkot. Két perccel később a Real Sociedad is betalálhatott volna. Egy röviden kivágott labdát a madridi csapatban is megfordult Asier Illarramendi lőtt vissza kapásból, de a 13 méteres bombája elkerülte a bal alsó sarkot.

Vinicius Junior veszélyesen játszott a bal oldalon Forrás: AFP/Thomas Coex

Ezt követően feljavult a Real Madrid játéka, és a 32. percben jött egy újabb nagy helyzet. Federico Valverde lekészített labdáját Toni Kroos lőtte el 19 méterről, de a bal alsóba tartó labdát Alex Remiro bravúrral védeni tudta.

Az első félidő hosszabbításban majdnem megint Brais Mendez lett a negatív hős - akit a Barcelona elleni kupameccsen kiállítottak. A Sociedad játékosa eladott egy labdát, amit Karim Benzema begyűjtött, majd kiugratta Vinícius Júniort, de a brazil támadó ziccerét Remiro spárgázva védeni tudta.

A második félidőben a mezőnyben jobban futballozott a Real Sociedad, mégis a Real Madridnak voltak nagyon helyzetei. A 71. percben megint Vinícius Júnior került ziccerbe, át akarta löbbölni a labdát Remiro fölött, de a baszk csapat kapusa egy elképesztő reflexmozdulattal belekapott a labdába, és a forduló legnagyobb védését mutatta be.

Vinícius Junior lábában maradt a Real Madrid győzelme Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

Az utolsó húsz percben a Real Madrid mindent megtett a győzelemért, de újabb nagy ziccert nem tudott kialakítani, így maradt a gólnélküli döntetlent, aminek leginkább Barcelonában örülhetnek, hiszen Xavi Hernández csapata így már öt pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

1. félidő
41Nacho Fernandez
27Martin Zubimendi
2. félidő
94Alex Remiro
84Alexander Soerloth
78Federico Valverde
78Daniel Ceballos
68Takefusa Kubo
66Aritz Elustondo
65Aritz Elustondo
55Mikel Oyarzabal
55Brais Mendez
46Aihen Munoz
Összeállítások
Real Madrid4-3-3
Real Sociedad4-3-1-2
Football Pálya
1
Thibaut
Courtois
6
Nacho
Fernandez
3
Eder
Militao
22
Antonio
Ruediger
12
Eduardo
Camavinga
15
Federico
Valverde
8
Toni
Kroos
19
Daniel
Ceballos
21
9
Karim
Benzema
20
Vinicius
Junior
1
Alex
Remiro
6
Aritz
Elustondo
5
Igor
Zubeldia
24
Robin
Le Normand
12
Aihen
Munoz
23
Brais
Mendez
3
Martin
Zubimendi
4
Asier
Illarramendi
14
Takefusa
Kubo
10
Mikel
Oyarzabal
19
Alexander
Soerloth

Real Madrid

Kezdők
1Thibaut Courtois
6Nacho Fernandez
41
3Eder Militao
22Antonio Ruediger
12Eduardo Camavinga
15Federico Valverde
78
8Toni Kroos
19Daniel Ceballos
78
21Rodrygo
9Karim Benzema
20Vinicius Junior
2Daniel Carvajal
17Lucas Vazquez
4David Alaba
23Ferland Mendy
18Aurelien Tchouameni
13Andriy Lunin
26Luis Lopez
5Jesus Vallejo
7Eden Hazard
10Luka Modric
11Marco Asensio
16Alvaro Odriozola
24Mariano Diaz
31Mario Martin
Cserék

Real Sociedad

Kezdők
1Alex Remiro
94
6Aritz Elustondo
66
65
5Igor Zubeldia
24Robin Le Normand
12Aihen Munoz
46
23Brais Mendez
55
3Martin Zubimendi
27
4Asier Illarramendi
14Takefusa Kubo
68
10Mikel Oyarzabal
55
19Alexander Soerloth
84
20Jon Pacheco
0Martin Merquelanz
8Mikel Merino
21David Silva
25Umar Sadiq
11Mohamed-Ali Cho
2Alex Sola
18Andoni Gorosabel
7Ander Barrenetxea
16Ander Guevara
13Andoni Zubiaurre
9Carlos Fernandez
15Diego Rico
29Robert Navarro
27Benat Turrientes
28Ander Martin
30Urko Gonzalez
31Jon Olasagasti
42Pablo Marin
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista