Hertha: viszály és anyagi okok vezettek Fredi Bobic elküldéséhez

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 07:48
null
A Hertha sportigazgatói posztjáról menesztett Fredi Bobic alighanem visszasírja azokat az időket, amikor Dárdai Pál volt a csapat vezetőedzője – csak most már késő... (Fotó: IMAGO IMAGES)
A Hertha vezetőségének tagjai egyhangúlag támogatták Fredi Bobic sportigazgató menesztését, a posztot Benjamin Weber vette át.

Ég a ház Berlinben. A Hertha pocsékul kezdte a tavaszt a Bundesligában, 1–10-es gólkülönbséggel mindhárom eddig mérkőzését elveszítette, és kiesőhelyre csúszott a tabellán, ami nem maradhatott következmények nélkül. A vezetőség azonban nem Sandro Schwarz vezetőedzőtől vált meg, hanem Fredi Bobic sportigazgatótól. Mi áll az elsőre meglepőnek tűnő döntés hátterében?

A Bild információja szerint Fredi Bobic viszonya akkor kezdett megromlani a klub vezetőivel, amikor a német válogatott világbajnoki (le)szereplését követően a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) felbontotta Oliver Bierhoff csapatigazgató szerződését, és helyetteseként Fredi Bobic neve is felvetődött. Kay Bernstein, a Hertha elnöke a német lapnak a pletykákra reagálva úgy nyilatkozott, aki menni akar, azt el kell engedni, a posztot viszont Bobic helyett Rudi Völler kapta, a Hertha sportigazgatójának így kénytelen-kelletlen maradnia kellett. Bernstein német sajtóinformációk szerint ezt követően azt a célt tűzte ki a csapat elé, hogy az első három tavaszi mérkőzésen hét pontot kell szerezni, ebből lett a Bochum elleni 1–3, a Wolfsburg elleni 0–5, majd szombaton a városi rivális Union Berlin elleni 0–2.

Fredi Bobic menesztése mellett további érvként szolgált kiemelten magas fizetése. A Bild szerint amikor 2021 nyarán elkezdte a munkát a Herthánál, hároméves szerződést írt alá, és ha még 2023 nyarán is sportigazgatóként dolgozott volna a klubban, a megállapodás további két évvel automatikusan meghosszabbodik. Mivel Bobic fizetése évi hárommillió euró körül mozgott, menesztésével legalább kilencmillió eurót megspórol(t) a klub. Szintén kiszivárgott, hogy Kay Bernstein elnök valójában már az Union Berlin elleni találkozó előtt összegyűjtötte a vezetőség tagjait, hogy szavazzanak Bobic sorsáról, és ők egyhangúlag támogatták a sportigazgató menesztését.

„Köszönjük Fredi Bobic munkáját, a döntés nem ellene szól, hanem a Hertha érdekét szolgálja – mondta a berliniek vasárnapi sajtótájékoztatóján Kay Bernstein. – A vezetőség száz százalékig Sandro Schwarz vezetőedző és a csapat mellett áll. A sportigazgatói posztot Benjamin Weber veszi át, míg Andreas Neuendorf az ő munkáját segítve kapocs lesz az akadémia és a profi csapatok között.” 

A kinevezések alapján úgy tűnik, a Hertha igyekszik visszanyúlni a gyökerekhez, és erősen berlini kötődésű szakemberekre épít. Benjamin Weber 2014 és 2022 februárja között az akadémia igazgatójaként dolgozott, és azt követően hívták vissza, hogy saját kérésére távozott. Andreas Neuendorf játékosként évekig erősítette az együttest, utána a Hertha utánpótlásában dolgozott, 2021-ben Dárdai Pál edzői stábjának tagja volt. Nagy kérdés persze, mennyire lesz hatékony a páros, amelyre nagy feladat vár: megállítani a Hertha mélyrepülését. A csapat a 2021–2022-es idényt osztályozót érő helyen zárta, a mostaniban 18 fordulóban mindössze 14 pontot szerzett, és a kiesés réme fenyegeti. Jelentős visszaesés ahhoz képest, hogy Dárdai Pállal a Bundesliga 2016–2017-es kiírását még a hatodik helyen zárta, és a következő ősszel az Európa-liga csoportkörében indult.

NÉMET BUNDESLIGA
18. FORDULÓ

Péntek

RB Leipzig–VfB Stuttgart 2–1
(Szoboszlai 25., 49., ill. Führich 68. – 11-esből)

Szombat

Freiburg–Augsburg 3–1 (Gregoritsch 13., Höler 30., Lienhart 85., ill. Berisha 29. – 11-esből)
Hertha BSC–Union Berlin 0–2 (Doekhi 44., Seguin 67.)
Hoffenheim–Borussia Mönchengladbach 1–4 (Bebou 80., ill. Hofmann 12., 37., Stindl 83., Wolf 90+1.)
Mainz–Bochum 5–2 (Li Dzse Szun 1., Widmer 17., Onisiwo 28., 57., 87., ill. Kunde 70., Masovics 73.)
Werder Bremen–Wolfsburg 2–1 (Füllkrug 24. – 11-esből, 77., ill. K. Paredes 90+1.)
Bayern München–Eintracht Frankfurt 1–1 (L. Sané 34., ill. Kolo Muani 69.)

Vasárnap

Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund 0–2 (Adeyemi 33., Tapsoba 53. – öngól)
Schalke–1. FC Köln 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 18 10 7 1 52–16 +36 37
2. Union Berlin 18 11 3 4 31–22 +9 36
3. RB Leipzig 18 10 5 3 39–24 +15 35
4. Borussia Dortmund 18 11 1 6 33–25 +8 34
5. Freiburg 18 10 4 4 29–25 +4 34
6. Eintracht Frankfurt 18 9 5 4 37–26 +11 32
7. Wolfsburg 18 8 5 5 36–22 +14 29
8. Mönchengladbach 18 7 4 7 34–29 +5 25
9. Bayer Leverkusen 18 7 3 8 30–30 0 24
10. Werder Bremen 18 7 3 8 29–37 –8 24
11. Mainz 18 6 5 7 26–29 –3 23
12. 1. FC Köln 18 5 7 6 29–31 –2 22
13. Hoffenheim 18 5 4 9 26–31 –5 19
14. Augsburg 18 5 3 10 23–33 –10 18
15. VfB Stuttgart 18 3 7 8 22–32 –10 16
16. Bochum 18 5 1 12 19–44 –25 16
17. Hertha 18 3 5 10 20–32 –12 14
18. Schalke 18 2 4 12 14–41 –27 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik