Női kézi NB I: a Győri ETO simán nyerte a megyei rangadót

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 19:58
null
A Győr biztosan nyerte a megyei rangadót (Fotó: Nagy Gábor)
Két mérkőzést rendeztek szerdán a női kézilabda NB I-ben, meglepetés azonban egyik pályán sem született, mert az ETO és a Vác is könnyedén nyert idegenben, előbbi rangadót Mosonmagyaróváron, utóbbi a kiesőjelölt Érd otthonában.

Ahogy az várató volt, már elővételben elkelt minden jegy a Győr-Moson-Sopron vármegyei rangadóra, így telt ház és nagyszerű hangulat fogadta a Mosonmagyaróvárt és a Győri ETO-t az UFM Arénában a női élvonalban. A hazaiak nagyon fogadkoztak a mérkőzés előtt, ugyanis szerették volna megszerezni fennállásuk első győzelmét a zöld-fehérek ellen.

Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás, de ahogy a pályán fogyni kezdett az óvári lendület, a lelátón a hazaiak helyett egyre hangosabbak lettek a vendégek drukkerei. Az első félidő közepén több perces gólcsendet törtek meg a Lajta-partiak, de közelebb nem tudtak zárkózni – látszott is rajtuk az idegesség annak ellenére, hogy Gyurka János vezetőedző próbálta nyugalomra inteni őket. Az első hazai kiállítás jócskán felpaprikázta a lelátón a hangulatot, egy támadással később, azonban már Ambros Martín, a győriek mestere fejezte ki nemtetszését a tőle megszokott hevességgel a svéd Linn Blohm kiállítása miatt.

Az ötgólos félidei vendégelőny aztán gyorsan hízni kezdett a szünet után, a hazaiak ugyanis sebességben és pontosságban is elmaradtak a címvédőtől, a lerohanások pedig megpecsételték a mosonmagyaróváriak sorsát. A győri csapat olyan lendülettel, könnyedséggel és felszabadultsággal játszott, hogy esélyt sem adott az MKC-nak. A hajrára így már csak a különbség volt kérdéses, a vendégek kiütéses sikere egyáltalán nem.

A másik szerdai találkozón sem sokáig volt nyílt a győztes kiléte – a Vác már a szünetben nyolcgólos előnyben volt Érden, s végül magabiztosan hozta is a kötelezőt a kiesőjelölt otthonában.

NŐI KÉZILABDA NB I
13. FORDULÓ

MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR–GYŐRI AUDI ETO KC 21–28 (11–17)
Mosonmagyaróvár,
1000 néző. V: Paska, Vastag
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Mihály 2, Albek 2, Tóth E. 4 (2), Pásztor 2, IVANCOK 3, Stranigg Zs. 2. Csere: Mistina (kapus), TÓTH N., KOVÁCS P. 2, Lancz 2, Sztankovics 1, Tóth G. 1, Bardi, Faragó. Edző: Gyurka János
GYŐR: TOFT – Győri-Lukács 1, GROS 5 (1), BROCH 4, Haugsted 1, OFTEDAL 3 (1), Fodor Cs. 1. Csere: NZE MINKO 4, SCHATZL NADINE 4, BLOHM 3, Rju Un Hi 1, Hansen, Deszpotovics, Farkas J. 1. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 7. p.: 3–5. 12. p.: 5–9. 16. p.: 6–11. 20. p.: 7–12. 24. p.: 9–14. 35. p.: 13–20. 41. p.: 14–24. 45. p.: 14–26. 55. p.: 18–28
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Gyurka János:
– Gratulálok és sok sikert kívánok az ETO csapatának, amely ma olyan tempóban kézilabdázott, amit mi ma nem tudtunk felvenni. Kiváló volt a védekezésünk, amivel távol tartottak bennünket a kapujuktól, a gyors lerohanásiakból pedig könnyű gólokat szereztek. Küzdött, harcolt a csapatom, próbáltam megfelelő időt is adni a játékosoknak, de ezen a találkozón nem sikerült közelebb kerülni a jól játszó vendégekhez.
Ambros Martín: – Nagyon felkészültünk erre a találkozóra, hiszen tudtuk, hogy Mosonmagyaróváron nem könnyű győzni. Boldog vagyok, hogy sikerült és büszke is csapatomra, amely ma remekül dolgozott. Az volt a kulcs, hogy az MKC gyors átmeneteit hatvan percig kontrolláltuk, egy szakaszban pedig úgy domináltunk, ami el is döntötte a találkozót.

ÉRD–PRAKTIKER-VÁC 21–29 (9–17)
Érd,
600 néző. V: Fekete T., Tóth D.
ÉRD:
Hadfi – DÁVID-AZARI 5, Puskás L., Ábrahám 2, Paróczy 1, Kopecz 5 (2), Fekete B. 4. Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Csiszár-Szekeres, Kiss D. Zs., Csáki Zs. 1, Gerencsér 2, Csáki L. 1. Edző: Simics Judit
VÁC: Csizmadia F. 1 – Bánfai K., Ballai B. 1, Kuczora 6 (4), HELEMBAI 5, MARINCSÁK 4, SCHATZL NATALIE 5. Csere: Kovalcsik, Kurucz 3, Ferenczy F. 1, Pálffy 3, Bencsik. Edző: Herbert Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–1. 11. p.: 4–4. 19. p.: 5–9. 24. p.: 7–13. 29. p.: 9–15. 36. p.: 12–18. 41. p.: 15–20. 47. p.: 16–24. 52. p.: 18–26. 57. p.: 21–26
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Simics Judit:
– Bíztam benne, hogy ennél szorosabb mérkőzést tudunk játszani. A tabellán elfoglalt helyezések alapján egy nálunk előrébb járó csapattal találkoztunk, de ez nem jelent semmit. Kicsit mérges vagyok, mert megvoltak a helyzeteink, de rengeteg kimaradt. Ha ezekben kicsit pontosabbak vagyunk, szorosabb meccset játszhattunk volna.
Herbert Gábor: – Elismerésem a csapatomnak, mert nagyon profi módon hozta le ezt a mérkőzést. Őszinte leszek, tartottam ettől a meccstől, mert az Érd az elmúlt két fordulóban nagyon jó teljesítményt mutatott, de az első félidei jó védekezést követő gyors góljaink olyan előnyt biztosítottak a szünetre, amivel megnyugodhattunk. Bár a második félidő elején volt egy kis megingás, azt is átvészeltük, és ahhoz képest, amilyen meccsre számítottam, magabiztos győzelmet arattunk.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 15 14 1 475–346 +129 28
2. FTC 13 12 1 429–318 +111 25
3. Debrecen 15 10 1 4 439–386 +53 21
4. Mosonmagyaróvár 13 8 5 398–355 +43 16
5. Vác 13 7 2 4 345–335 +10 16
6. Siófok 13 6 1 6 343–345 –2 13
7. Dunaújváros 13 5 2 6 333–387 –54 12
8. MTK 14 4 2 8 391–406 –15 10
9. Budaörs 12 4 2 6 301–326 –25 10
10. Kisvárda 13 5 8 297–325 –28 10
11. Fehérvár 12 4 2 6 302–344 –42 10
12. Békéscsaba 13 3 10 316–375 –59 6
13. Érd 13 2 11 321–388 –67 4
14. NEKA 12 1 1 10 277–331 –54 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik