Vágólapra másolva!
Hétfőről keddre virradóra, életének 69. évében váratlanul meghalt Rolf Brack német kézilabdaedző, a sportág történetének egyik legjelentősebb újítója.

Brack a stuttgarti egyetemen szerzett sporttudományi diplomát, és már egészen fiatalon a kézilabda mellett kötelezte el magát, 1983 óra dolgozott vezetőedzőként különböző csapatoknál. Egész karrierje során ismert volt arról, hogy mindig az újítások lehetőségét kereste, így nem meglepő, hogy ő volt az első, aki hét mezőnyjátékost vetett be támadásban, ami ma már alapvetésnek számít a női és férfi kézilabdában is.

Brack legszebb éveit edzőként a HBW Balingen-Weilstetten csapatánál töltötte 2003 és 2014 között. A kiscsapatot első ízben juttatta fel a Bundesligában, mi több hosszú éveken át nem csak bent tartotta a legjobbak között, de a világ egyik legerősebb bajnokságának meghatározó együttesévé tettel.

"A HBW rengeteget köszönhet Rolf Bracknak. Hála neki Balingent egész Németországban megismerték. Amit Rolf Brack tett a HBW-ért, az szavakkal alig leírható" - olvasható a klub honlapján.