Előkerült egy MLSZ-nek írt UEFA-levél, amelyben tiltják a Nagy-Magyarország-jelképet

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 20:07
null
Magyar szurkolók (Fotó: Dömötör Csaba)
A playsport.ro román internetes portál birtokába jutott egy levél az UEFA-tól, amelyet Vági Mártonnak, az MLSZ főtitkárának címeztek, és jelzik benne, hogy nem engedélyezik a „történelmi Magyarország-jelkép” használatát a magyar válogatott mérkőzésein.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közleményben jelezte, hogy az európai szövetség (UEFA) engedélyezte a „történelmi Magyarország-jelkép” használatát a magyar válogatott mérkőzésein (is), amelyre a román szövetség (FRF) közleményben reagált. Azóta újabb fejlemények történtek.

Egyrészt a legnagyobb román sportnapilapnak számító Gazeta Sporturilor megkereste az UEFA sajtóosztályát, amely a lap szerint következő választ adta:

„Az UEFA képben van a sajtóban megjelent hírekkel, miszerint engedélyezettek a Nagy-Magyarország-jelképet ábrázoló zászlók és molinók a szövetség égisze alatt megrendezett mérkőzéseken. A félreértés elkerülése végett elmondhatjuk, hogy az UEFA egy pillanatig sem engedélyezte az ilyen jelképek használatát. Az ezt ábrázoló zászlók és molinók bevitele a stadionba fegyelmi eljárást és szankciót vonhat maga után. A Magyar Labdarúgó-szövetséget a megfelelő úton értesítettük erről, és azt ajánlottuk neki, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a fent említett jelképek ne jelenjenek meg a stadionok lelátóin az UEFA égisze alatt zajló mérkőzéseken.”

Másrészt a playsport.ro portál állítja, hogy birtokába jutott egy hivatalosnak tűnő levél, amelyet Vági Mártonnak, az MLSZ főtitkárának címzett Teodore Teodoridisz, az UEFA főtitkára. A levél tartalmát változtatás nélkül közöljük.

„Tisztelt Vági úr,
Szeretnénk visszatérni a korábbi levélváltásunkra 2023. március huszadikáról, ebben a »Történelmi Magyarország-jelképet« vagy »Nagy-Magyarország-jelképet« ábrázoló zászlók és molinók UEFA-mérkőzéseken való használatával kapcsolatban egyeztettünk.

Nagy meglepetésünkre felhívták a figyelmünket olyan, sajtóban megjelent hírekre, miszerint az UEFA engedélyezte az ilyen jelképeket tartalmazó zászlók és molinók használatát az UEFA által szervezett tétmérkőzéseken.

Ennek tükrében, valamint annak érdekében, hogy a további félreértéseket elkerüljük, szeretnénk tisztázni, hogy az UEFA semmilyen szinten sem hagyta jóvá a fent említett zászlók és molinók használatát. Emellett, ahogyan azt már korábban is említettük, az ilyen zászlók és molinók jelenléte fegyelmi eljárást vonhat maga után, emiatt pedig erősen ajánljuk, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy elkerüljék az ilyen zászlók és molinók jelenlétét bármilyen UEFA-mérkőzésen.

Végül, ahogyan a korábbi leveleinkben már említettük, szükség esetén független fegyelmi szervek fogják lefolytatni a vizsgálatokat, és ők fognak dönteni az esetleges büntetésről is az UEFA fegyelmi szabályzata alapján.

Tisztelettel,
Teodore Teodoridisz,
Főtitkár

A román sajtóban megjelentek után ismét megkerestük az MLSZ-t. Sipos Jenő szóvivő elmondta, hogy a szövetség kitart a tegnapi közleményében foglaltak mellett.

Az említett közlemény szerint „A történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezi az alábbi feltételek betartása mellett:

– kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
– kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
– a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
– a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

A szurkolóinknak ugyanakkor tudniuk kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak.

Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától. A gyűlölet nem pálya!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik