Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár ugyan a már régen kiesett Vasas otthonában elért gól nélküli döntetlennel kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben, a csapat játékosai mégsem tudtak felszabdultan nyilatkozni.

"Nem mondom, hogy megkönnyebbültünk, de örülünk, hogy magunk mögött hagytuk végre ezt a szezont. Pedig jól kezdtük az idényt, elég csak a kölni meccsre gondolni. Aztán valamiért kicsúszott a lábunk a alól a talaj, de végül a Jóisten segítségével megmentettük a süllyedő hajót és valahogy túléltük ezt a szezont" - mondta az M4 Sportnak nyilatkozó kapus, Kovács Dániel.

"Ez nem feltétlenül az a teljesítmény volt, amit elvártunk magunktól. Megmondom őszintén, nem egy ilyen meccs után szerettem volna itt állni és nyilatkozni, szebb lett volna, ha magunk tudjuk kiharcolni a sikert" - mondta önkritikusan Csongva Áron, a MOL Fehérvár középpályása.