El-döntő: Hány perc volt a meccs? Százötven? – Mourinho

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 06:37
Mint arról beszámoltunk, a Sevilla nyerte a labdarúgó Európa-liga 2022–2023-as kiírását, miután a budapesti döntőben 1–1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel 4–1-re legyőzte az AS Romát. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón José Mourinho, José Luis Mendilibar és Jaszin Bunu értékelte az eseményeket.
Mourinho büszke volt csapatára, a játékvezetők azonban nem lopták be magukat a szívébe (Fotó: Szabó Miklós) 
GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK!
Mourinho büszke volt csapatára, a játékvezetők azonban nem lopták be magukat a szívébe (Fotó: Szabó Miklós) GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK!


„Az nem számít most, hogy maradok-e vagy sem a Románál. Az a fontos, hogy a csapat hogyan játszott, mindig őket helyezem előtérbe” – mondta el a sajtótájékoztatón José Mourinho.

„A korábbi sajtótájékoztatókon arról volt szó: vagy megnyerjük az Európa-ligát, vagy pedig halottak vagyunk. Most éppen halottak vagyunk, fizikai és mentális szempontból egyaránt. Nagyon nehéz és magas színvonalú meccset játszottunk, nagy összecsapásokkal, intenzív játékkal. Végig kérdéses volt, hogy ki hódítja el a trófeát. Éreztük végig a nyomást. A Sevilla talán nagyobb tehetséggel van megáldva és jobb megoldásaik voltak, mint nekünk.”

„Meg kell, hogy védjem a játékosaimat. Hozzá vagyunk szokva, de most egy európai döntőről beszélünk… Ilyen bíráskodással nagyon nehéz elfogadni a vereséget. Ha különböző helyzetekről beszélünk, hogy azokat a játékvezető hogyan ítélte meg – és itt most nem néhány esetről, hanem a játékot alapvetően befolyásoló döntésekről van szó.”

„Amikor mi rögtön értjük, hogy mi történik – Pellegrini például beesett a tizenhatoson belülre és sárga lapot kapott. Ocampos ugyanezt tette, büntetlenül. Ez botrányos! Lamela megérdemelte volna a második sárgát, de nem kapta meg! És akkor még nem is beszéltem a nagyobb döntésekről, hiszen ezek csak apró részletek.”

„Ha a saját szemszögemből nézem a meccset: elveszíthetsz egy mérkőzést, de a méltóságodat sohasem. Öt döntőt nyertem meg korábban, de sohasem voltam büszkébb, mint ma. A srácaim mindent beleadtak, amit csak lehetett, megtettük az otthoni szurkolóinkért, nagyon keményen dolgoztunk. A büntetőket is gyakoroltuk.”

„Az Európa-liga-indulást kiharcolhatjuk és szeretnénk itt lenni jövőre. Taylor fantasztikus játékvezető, reméljük, csak a Bajnokok Ligájában kap majd meccseket, az El-ben nem.”

„A játékosaim fáradtak. Nem is tudom, milyen hosszú volt a mai mérkőzés? Százötven perc?”

JOSÉ MOURINHO TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Sevillánál nem gyakorolták a tizenegyeseket (Fotó: AFP)
A Sevillánál nem gyakorolták a tizenegyeseket (Fotó: AFP)

A győztes Sevilla vezetőedzője, José Luis Mendilibar szerint a Roma által szerzett öngól adott új lendületet csapatának.

„Az első félidőben nem játszottunk jól, de az egyenlítő gól erőt adott nekünk, hogy felvegyük a harcot a Romával.”

„A tizenegyeseket nem gyakoroltuk egyetlen kieséses meccs előtt sem. Bíztunk a lövőinkben. Sohasem játszunk arra, hogy eljussunk a tizenegyespárbajig. Megpróbáltuk belőni a másodikat.”

„Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy edzhettem ezt a csapatot az elmúlt két és fél hónapban. Majd leülünk beszélni a folytatásról.”

A meccs legjobbjának megválasztott Jaszin Bunut megkérdezték, hozzáért-e a második tizenegyesnél a labdához.

„Nézze meg a felvételt! Persze, hogy hozzáértem. Ezért nem ment be!” – jelentette ki a marokkói kapus.

A SEVILLA TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA



EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
SEVILLA (spanyol)–AS ROMA (olasz) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 4–1

Budapest,Puskás Aréna,61 476néző.Vezette:A. Taylor (angol)
SEVILLA:
Bunu – Jesús Navas (Montiel, 94.), Badé, Gudelj (Marcao, 120+7.), Telles (K. Rekik, 94.) – Fernando (Jordán, 120+8.), Rakitic – Ocampos, Óliver Torres (Suso, a szünetben), Gil (Lamela, a szünetben) – En-Nesziri.Vezetőedző:José Luis Mendilibar
ROMA:
Rui Patrício – Ibanez, G. Mancini, Smalling – Spinazzola (D. Llorente, 106.), Cristante, Matics (Bove, 120.), Celik (Zalewski, 91.) – Lo. Pellegrini (El Shaarawy, 106.) – Dybala (Wijnaldum, 68.), Abraham (Belotti, 75.).Vezetőedző:José Mourinho

Gólszerző:Mancini (55. – öngól), ill. Dybala (35.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik