DVTK: két válogatott csatárral szerződést bontottak

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 12:00
null
Eppel Mártontól (balra) és Könyves Norberttől is elköszönt a DVTK (Fotó: dvtk.eu/NSO-montázs)
Az NB I-be visszajutó Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel megszüntette a szerződését a nyolcszoros válogatott Eppel Mártonnak és az ötszörös válogatott Könyves Norbertnek.

 

Eppel Márton és Könyves Norbert a DVTK honlapjának adott rövid nyilatkozatban búcsúzott el Diósgyőrtől, miután a klub bejelentette, hogy közös megegyezéssel megszüntette a szerződését a két csatárnak.

„Szeretném megköszönni az elmúlt két esztendőt a Diósgyőrnek, és köszönöm a rengeteg szeretetet, amit a szurkolóktól kaptam – mondta a 33 éves Könyves Norbert. Sok szép pillanatot éltünk át együtt. Sajnálom, hogy el kell köszönnünk egymástól, egy kicsit hosszabb távra terveztem, de mindig szívesen térek vissza Diósgyőrbe, ha alkalmam lesz rá. Sok sikert kívánok a klubnak, a szurkolóknak pedig azt, hogy nagyon sok győztes mérkőzésen ünnepelhessenek a meccsek végén az NB I-ben is, mert nagyon megérdemlik.”

„Számtalan szép emlékkel távozom Diósgyőrből, sok jó embert ismertem meg itt – fogalmazott Eppel Márton.Nagyszerű idényt tudhatunk a hátunk mögött. A pályafutásom során ez volt az egyik legjobb öltöző, csak a Honvéd bajnokcsapatának a csapatszelleme hasonlítható hozzá. Az első diósgyőri félévem sem a csapatnak, sem nekem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de boldog vagyok, mert ebben az idényben kőkemény munkával sikerült megszerezni a bajnoki címet, és feljutni az élvonalba. Majd' megszakadt a szívem, hogy az utolsó néhány fordulóban nem léphettem pályára a műtétem miatt. Köszönöm a szakmai stáb és az egészségügyi személyzet kiemelkedő munkáját! A DVTK és az egész város, az egész régió megérdemli, hogy ismét az élvonalban szerepeljen a DVTK. Továbbra is nagyon szurkolok a Diósgyőrnek, és kívánom, hogy a következő bajnokságban is sikeresen szerepeljen a csapat, és sokszor teljen meg a DVTK Stadion.”

Könyves Norbert 2021 nyarán igazolt Diósgyőrbe. Az elmúlt két évben 48 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és összesen 17 gólt szerzett. Első diósgyőri évében 15 találattal házi gólkirály volt, míg a most befejeződött évadban 19 meccsen két gólt szerzett az NB II-ben.

Eppel Márton 2022 januárjában igazolt Diósgyőrbe. Az elmúlt másfél évben 46 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a DVTK mezében és hét gólt szerzett. A 31 éves csatár a most befejeződött idényben 31 meccsen négy góllal és három gólpasszal vette ki a részét az NB II-es bajnoki címből.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Hornyák Marcell (Csákvár), Kispál Tamás (Eger), Papp Marcell (Dorog), Szőke Adrián (szerb-magyar, TSC, Szerbia), Vajda Botond (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Eppel Márton (szabadon igazolható), Könyves Norbert (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Radics Márton (Puskás AFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik