Nem gondoltam, volna, hogy 36 évesen még játszani fogok, de szerencsére ezt a genetikát kaptam édesapáméktól.
Pedig volt ebben minden sérülések, szülés, de itt vagyok. Amin a kezdetekkor jót mosolyogtam volna, mert 2005-ben úgy jöttem a Ferencvárosba, hogy biztos voltam benne, végig a kispadon fogok ülni" - kezd a Fradi csapatkapitánya a négyes döntőnek otthont adó MVM Dome interjúk számára kialakított vegyes zónájában.
Ami a Vipers elleni mérkőzést illeti, elmondta, az eredmény miatt csalódott, de nem kérdés, hogy a jobb csapat nyert vasárnap este.
"Csalódott vagyok, de büszke is a csapatra, és főleg a szurkolóinkra. Ez az egész hétvége egy beteljesült álom volt. Amikor adta a tévé a Final Fourt, volt, hogy inkább elkapcsoltam, mert nem esett jól, hogy mi nem vagyunk ott. Most végre teljesült az álmunk, de még kell egy kis idő, hogy leülepedjen, ami itt történt."
A meccs előtt a Fradi-tábor egy "18 év hűség" felíratú molinóval köszöntötte a búcsúzó kapitányt, aki nem tagadja megérintette a szurkolók szeretete.
"Persze, hogy meghatott.
Ilyen tábora szerintem egyetlen más klubnak sincs. Focicsapatoknak persze van, de kézilabdában biztos, hogy nincs. És, ami még fontosabb, hogy mindig mellettünk vannak, szeretnek és nem bántanak bennünket, ez nagyon sokat jelent.
Az, hogy mínusz hétnél ugyanúgy szurkolnak, mint az első percben, az utolsó két percet pedig állva tapsolják végig, ez nagyon sokat jelent. Ilyenkor sajnáljuk mi játékosok, hogy nem tudtuk nekik megnyerni a trófeát."
Ami pedig a 18 évet illeti?
"Ezt még kimondani is borzasztó, hiszen jelenleg van ennél fiatalabb csapattársam a keretben. Borzasztóan sok emlékem van, elképesztően jó csapatokban játszhattam, hiszen folyamatosan cseréődött körülöttem az állomány. Most a végére összeálltunk az öregekkel, Tomori Zsuzsival és Zácsik Szanival kicsit retro Fradi lett az idei, de a lényeg, hogy, ha búcsúzni kell, akkor így kell, majdnem a csúcson. Nincs bennem hiányérzet" - mondta az újságíróknak, elárulva, ritkán izgul, de a BL-döntő előtt őt is hatalmába kerítette az érzés.
Ez a szezon szinte megfilmesítésér kiált, vetettük fel Szucsánszkinak, hiszen volt benne húszgólos vereség Bietigheimben, és csodás győzelmek is.
"Tényleg olyan volt, mint egy hullámvasút, voltunk fent is lent is. Rengeteg sérülés súlytotta a csapatot, a bietigheim elleni meccsen például alig voltunk meg, és
akkor mindenki azt mondta, hogy az a csapat a négybe fog jutni, aztán a csoportból sem mentek tovább, míg mi döntőt játszottunk. Az élet ad az élet elvesz, nekünk most nagyon sokat adott
- válaszolta az Origónak.
Arra a kérdésre, hogy mikor fog neki először hiányozni a kézilabda, azt felelte, már akkor hiányozi fog, ha hétfőn nem játszhat, mert még mindig annyira szereti a játékot. "De itt már kimaxoltam teljesen" - mondta nevetve.