Napoli: az ultrák visszaadták Spallettinek az ellopott autója kormányát – videó

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.06. 22:52
null
Spalletti meglepően boldogan reagált az ajándékra (Fotó: Twitter)
Mint ismert, Luciano Spalletti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Serie A) megnyerő Napoli vezetőedzője elhagyja a klubot. A csapat ultrái búcsúajándékként odaadták neki annak a kocsinak a kormánykerekét, amelyet ők loptak el tőle két évvel ezelőtt.

 

A 64 éves tréner annak ellenére hagyja el a klubot, hogy 1990 óta az első bajnoki címéig vezette a nápolyi együttest, sőt még egy év maradt is a szerződéséből.

Mindezek ellenére a csapat ultrái nemhogy haraggal váltak el a szakembertől, hanem még egy búcsúajándékot is adtak neki, ráadásul nem is akármilyet. Az ultracsoport annak a Fiat Pandának a kormánykerekét adta a vezetőedzőnek, amelyet 2021-ben ellopott tőle, ráadásul az autóban tárolt CD-ket is visszaszolgáltatta.

A szurkolók akkoriban egy molinóra felírva ígérték meg Spallettinek, hogy visszaadják az autót, ha elmegy, és ehhez félig-meddig tartották is magukat.

Az esetről videó is készült, amin látszik, hogy Spalletti dühöngés helyett inkább kifejezetten szórakoztatónak találta az ajándékot.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik