Hertha: Lusta játékosokkal nem lehet dolgozni – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 11:34
null
Dárdai tűzben tartaná a berlini klubot (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Dárdai Pál marad a német 2. Bundesligába kiesett Hertha BSC vezetőedzője. A klublegenda eltökélten vág neki pályafutása újabb fejezetének, emellett elmondta, minek kell alapvetően megváltoznia szeretett csapatánál ahhoz, hogy az visszajusson az élvonalba – derül ki az együttes honlapján megjelent videointerjúból.


„Maradok!”
– mondta mosolyogva Dárdai Pál. A magyar szakember elmesélte, alapos elemzést készített edzőtársaival arról, hogy mi vár rájuk a 2. Bundesligában.

„Átnéztük, hogyan érhetjük el a közvetlen feljutást érő helyet. Azt gondolom, óriási esélyt kaptunk arra, hogy felépítsük a klub saját gondolkodásmódját és játékstílusát. Ezek a dolgok az elmúlt években hiányoztak. Nem árulok el mindent előre, de azt leszögezem, lusta játékosokkal nem lehet dolgozni, emellett muszáj őszintének lenni. Posztonként van arról elképzelésem, hogy mit szeretnék látni a pályán. Vannak, akik szerint magától értetődő, hogy mit kell tegyünk, azonban nézzük meg a Hamburg példáját, amely hat éve nem bír visszajutni az élvonalba. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk!” – jelentette ki Dárdai, akinek a munkáját Bódog Tamás és Admir Hamzagic segíti másodedzőként.

A magyar szakember elmesélte, miért döntött a maradás mellett.

„A belső meggyőződésem vezérelt, illetve azok a kulcsszavak, amelyeket már korábban is említettem: saját gondolkodásmód és játékstílus. Nem hétről hétre szeretnénk túlélni, két-három éve nem történik más ennél a klubnál! Nem lehet megmondani, mi a Hertha játéka. Ezen kívül támaszkodnunk kell a saját utánpótlásunkra is. Ebben, azt mondhatom, van is már tapasztalom, de óriási kihívást is jelent. Szerencsére sok jó társat találtam magamnak ehhez az edzőtársaim és a klubelnök személyében” – árulta el Dárdai, aki szerint azonban túlzásba sem érdemes vinni az utánpótláskorú labdarúgók bevetését, úgy véli, abból újabb kiesés következne.

A csapatot 2015 februárja és 2019 nyara között, aztán 2021 januárjától novemberig, majd pedig idén április óta ismét irányító edző hálás a drukkereknek, akik az elmúlt években is nagy erőkkel támogatták a csapatot, rekordszámban nőtt a klubtagok és a bérletesek száma és hatalmas tömegek szurkoltak a Herthának.

„Amit ebben az évben a szurkolók produkáltak, az egyszerűen tökéletes! El kell mondjam, én is rajongója vagyok az Olimpiai Stadionnak. Egészen egyedülálló körülmények között futballozunk, hiszen mi vagyunk az utolsók, akik nem egy saját arénában, hanem ebben a stadionban játszanak.”

Dárdai nem irigykedne arra, aki megdöntené a rekordját (Fotó: AFP)
Dárdai nem irigykedne arra, aki megdöntené a rekordját (Fotó: AFP)

Dárdai jelenleg Magyarországon nyaral, de közben már készül az új idényre.

„Azt éreztem, nekem is jár egy kis vakáció. Viszont megbeszéltem a klubvezetőkkel, reggelente és esténként elérhető vagyok telefonon, vagy egy videohívásra. Egyébként már korábban is működött az, hogy éppen horgásztam a Balatonnál és közben Facetime-on egyeztettünk a vezetőséggel. Persze ha kell, kirepülök Berlinbe: a Hertha fontosabb, mint a nyaralásom”

Dárdai Pálnál senki sem lépett pályára többször a Hertha színeiben – a klubrekorder azonban örülne, ha valaki ezt a csúcsot megdöntené.

„Én lennék az első, aki virágcsokorral vagy egy jó magyar borral gratulálna. Nem vagyok irigy” – jelentette ki, majd szót ejtett arról is, motiválja, hogy hétről hétre tűzben tartsa a csapatot.

A 2. Bundesliga 2023–2024-es idénye július 28-án kezdődik. A bajnokságból az első két helyezett közvetlenül feljut a legjobbak közé, míg a harmadik helyezett osztályozón vívhatja ki az élvonalbeli tagságot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik