Vágólapra másolva!
Bár Lionel Messi még pályára sem lépett új csapatában, az Inter Miami máris nyert, ugyanis alig két nap alatt több mint hatszáz százalékot ugrott a csapat követőinek száma a közösségi médiában.

A 35 éves argentin világbajnok sokakat meglepett, amikor bejelentette, hogy korábbi csapata, a Barcelona helyett David Beckham által birtokolt Inter Miamiban folytatja pályafutását. A hétszeres aranylabdás érkezése alaposan kihat a klub életére, hiszen a szerda esti bejelentés előtt az Inter

Miaminak egymillió követője volt az Instagramon, ez szám csupán három óra alatt megduplázódott, jelenleg pedig ott tart, hogy 6,4 millióan követik az amerikai együttest, vagyis ez több mint 600 százalékos növekedés.

Minden bizonnyal ez a szám csak tovább fog nőni, amint Messi pályára lép az első meccsén. Ezzel szemben a PSG egymillió követőt veszített a közösségi médiában Messi utolsó bajnokija óta.

Messi miatt egekben a jegyárak és a követők számai Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Azonban mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia annak, aki testközelből szeretné látni az argentin klasszist, ugyanis a TickPick adatai alapján a legolcsóbb jegy az Inter Miami július 21-i, Cruz Azul elleni Ligakupa-mérkőzésére – amely a hírek szerint Messi első mérkőzése lesz a klubnál – 29 dollárról 459 dollárra ugrott. A TickPick kimutatásaiból az is kiderül, hogy a Miami augusztus 26-i, New York Red Bulls elleni hazai mérkőzésére – amely állítólag Messi első MLS-meccse lesz – a belépő ára 30 dollárról 512 dollárra ugrott.