Vágólapra másolva!
Balogh Vivien önmagával hatalmasat harcolva 17. helyen zárt a nyílt vízi úszók női 10 kilométeres versenyében a hazai vizes világbajnokságon a Lupa-tavon. A célba érkezés után adott interjújában elmondta: a szíve vitte célba. 

Örömkönnyekkel küzdve foglalta össze élete első világbajnokságán a 10 kilométer élményeit Balogh Vivien az M4 Sport csatornának.

"Szerettem volna az első húszban benne lenni, ez sikerült is. Az utolsó 7-800 méter iszonyatosan fájt,

nem is nagyon fogtam fel, hogy hol vagyok, mit csinálok, kikapcsolt az agyam, mindenem, ott csak vitt a szívem.

Ahogy bírtam, úgy kapartam, tepertem, remélem, legközelebb nem fogok lemaradni a végén és lehet majd jobb az eredmény is."

Vivien elmondta azt is, hatalmas erőt adott neki, hogy a családja és a szurkolók a partról biztatták.

Balogh Vivien élete első világbajnokságán 17. lett Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Abszolút nem akartam csalódást okozni azzal, hogy nem kerülök a legjobb húszba, lelkileg nagyon nagy fröccs volt, hogy itt voltak."

A sportoló legközelebbi célja, hogy az Európa-bajnokságon a legjobb tízben érjen célba.